Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 21 (95. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH ISTVÁN (Fidesz):
4463 változtatást - a jogbizonytalanság kérdését veti fel. Úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Önök nem mondanak igazat. Nem mondanak igazat, mert úgy gondolom, hogy a szemben lévő nyugdí jas képviselőtársam is pontosan azt fogja reklamálni, hogy miért nem adunk többet. Hát adni úgy lehet többet a mai nehéz gazdasági körülmények között - mert nem állunk jól , ha visszafogjuk a nyugdíjalapokból való kivándoroltatott pénzt. A képviselő úr az t mondta, hogy ez kormányzati szándék, és nemzetgazdasági összefüggésekben nem igazán érti. Most azt mondja, hogy teljesen és kormányfüggő a nyugdíjemelés. Természetesen igen, ha döntésről beszélünk, de a döntés nem lehet felelőtlen. Nem értem, mit mondott akkor, amikor azt mondta, hogy kormányzati szándékon múlik csak az, hogy milyen mértékű lesz. Akkor úgy látszik, nem költségvetésben gondolkodik. Lehet, hogy félreértettem önt, de ezt a szót használta, hogy kormányzati szándék csak az, hogy milyen nyugdíj emelésről lesz szó. Úgy gondolom, hogy a privatizációról még annyi szót kell ejtenünk, hogy a privatizáció szükséges volt a magyar gazdaságban, és ebben nagyon sok buta, elhibázott döntés született, ami a döntések közt persze mint hibaszázalék számításba j öhet. Viszont azok a privatizációk, amelyek nem a magyar embert szolgálták, hanem más érdekeket (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) szolgáltak, azokat vétkes felelőtlenség volt... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Tóth István, a Fidesz képviselője. Megadom a szót. TÓTH ISTVÁN (Fidesz) :