Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
3944 A turizmus lebonyolí tását, szervezését Magyarországon zömmel kis- és középvállalkozások végzik, mondhatnánk azt is, hogy jelentős részük családi vállalkozás, és mindezt teszik az általános közgazdasági feltételek mellett. Ahhoz, hogy a nemrégiben nyilvánosságra hozott célt, h ogy ez a turizmus, ez az ágazat nemsokára elérje az 5 milliárd dolláros bevételt, ahhoz bizony ilyen vállalkozói háttér mellett jelentős kormányzati támogatásra van szükség. Természetesen ez a kormányzati támogatás egyrészt a szállodai férőhelyek javítását szolgálja, a gyógyturizmus lehetőségeinek a javítását szolgálhatja, de lényeges kérdés az elérhetési lehetőségek támogatása. Lényeges, hogy ezek a támogatási rendszerben megvalósuljanak. Az a turisztikai célelőirányzat, amely ma a költségvetésben látható, egyrészt vállalkozói részből tevődik össze, hiszen a turisztikai hozzájárulást például szállodák fizetik be. Lényeges, hogy ez az ágazat, amely a fizetésimérleghiányunkat is jelentős mértékben befolyásolhatja, megkapja az őt megillető támogatási mértéket . (18.10) Tisztelt Képviselőtársaim! Most nézzük meg, hogy mit tart fontosnak a kormány, és mi van ebben a költségvetésben preferálva. Elmondtam az előbb képviselőtársaimnak, az első helyen említett dolog a családok támogatása. Erről már nagyon sokan szólt ak, ezért erről nem akarok részletesebben beszélni, de lényegesnek tartom rögzíteni, hogy ez a családtámogatási rendszer felerősíti a rossz helyzetben lévő gyermekek méltánytalan helyzetét. Ez a támogatási rendszer gyermekkorban szünteti meg az esélyegyenl őséget, ami nagyon szomorú, és el kell mondani, hogy a leszakadók nagy száma európai uniós csatlakozásunk tekintetében is mindenképpen kétséges.