Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
3937 DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP) : Köszönöm szépen. Nagyon röviden szeretnék reagálni a képviselőtársam kritikájára. Én azt mondtam, valóban fontos az, hogy a tettek mindig megfeleljenek annak, amit a szlo genek szintjén megfogalmazunk, mert ha ez a kettő szétválik, akkor gond van. Tény, hogy a kormány a költségvetés sarokszámait nem egyeztette az érdekegyeztető fórumokkal. Ez tény, ezt állítottam. A másik tény pedig az, hogy a foglalkoztatási törvény módosí tásának koncepciója nem volt még akkor ismert, amikor a költségvetés általános vitára bocsátását tárgyalta a bizottság, és az azóta megkapott koncepció alapján is állítom, hogy nincs összhangban a törvényben leírt közmunkaprogram és a munkahelyteremtés, és az a fajta költségvetési szám, amely ezeknek a megvalósítását szolgálja. Ezek tények, utána lehet nézni, nagyon szívesen el fogom mondani konkrétan is a képviselő asszonynak. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kös zönöm szépen, képviselő asszony. Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr kért szót. Államtitkár úr! VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Én nem az előzőe kben elmondott mondandójára akarok reagálni, arra majd lesz módom a viszontválaszban. Most csak egy felvetésére szeretnék röviden reagálni, amelyet most mondott el a kétperces hozzászólásában. Azt mondta, hogy a kormány nem egyeztette a 2000. évi költségve tés sarokszámait az érdekképviseletekkel. Ez nem igaz. Magam is ott voltam ezeken a megbeszéléseken. Több