Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA, a MIÉP
357 kormányon. Nullabázisú, gördülőszemléletű vagy akár funkcionális költségvetésről beszélni természetesen lehet, és kockázatmentes is politikai s zempontból. Véleményem szerint ez azonban radikális átrendeződést a költségvetés bevételi oldalát megalapozó adópolitikában nem jelent, bár ez magával vonja azt is, hogy a problémákat is felszínen tartja, megoldásukat nem teszi lehetővé. A funkcionális, fe ladatorientált államháztartási előirányzatok előtérbe helyezésével a kormányzati kiadások közül talán még a 413 milliárd forintos agrárköltségvetési igényt is lehet igazolni. Arra azonban, hogy a forrásokat miből teremti meg, választ már nem hallottunk. L étezik azonban egy harmadik utas gazdaság- és adópolitika is, amelynek lényege az igazságos, arány szerinti közteherviselés, a költségvetés hiányának csökkentése az állami többletbevételek révén, erős állam kialakítása, az államadósságteher jelentős csökk entése, tartós szociálpolitikai kedvezmények nyújtása, alapvető élelmiszerek áfájának eltörlése, a fiatal házasok lakáshoz jutásának állami támogatása - mindez önálló kormányzati gazdaságpolitika megvalósítása révén. Ennek egyik fontos eleme az, hogy a kül földi vállalkozások belterjesítése megtörténjen. Ténylegesen magyarországivá tételüket szeretnénk elérni, azt, hogy ezen külföldi vállalkozások ne tíz évig élvezzék a nyereségadókedvezményt, hanem kiszámítható formában járuljanak hozzá az ország adóbevéte leihez. A tőke biztonságos működése csak biztonságos piacgazdasági, joghatósági, belsőrendvédelmi, társadalmilag konfliktusmentes, jól szervezett egészségügyi ellátórendszer mellett mehet végbe. Ezekhez a társadalmi közkiadásokhoz azonban a lakosság és a h azai vállalkozások mellett a külföldi cégeknek is szükséges hozzájárulni.