Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Ion Diaconescu, a Román Képviselőház elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
2622 folytatott egyeztetés során ki is alaku lt egy menetrend. Ennek a menetrendnek az induló állapota volt éppen az a '97es állapot; és a megcélzott, az említett, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényből idézett rendelkezésnek megfelelő végpontja pedig az volt, hogy a magyar agrárgazdaság v alamennyi ágazata teljes körű visszatérítésben részesüljön. Nagyon egyetértek Zsikla úr értékelésével, hogy bizony ez a mostani törvénymódosítás mintha nem lépés, hanem az egyébként előrehaladt mozgólépcső követése lenne mindössze, s nem arról van szó, hog y a mozgólépcsőn haladnánk előre. Ha így nézzük a dolgot, akkor valószínűleg azok az indítványok a megfelelőek, amelyek e vonatkozásban legalább a 80 százalékos mértéket jelenítik meg. De egyáltalán nem tudnék elzárkózni attól a javaslattól sem, amelyik úg y gondolja, hogy ezt a lépést lépjük meg 100 százalékban. Nyilván vannak olyan szempontok, amelyeket a kormánynak kell alapvetően mérlegelnie. Az egyik benyújtott javaslat olyan kompromisszumot mutat fel, hogy most lépjünk 100 százalékot, de maradjon csak az a kör, amelyik jelenleg is benne van. Nyilván ezt csak akkor szabad meglépni, ha a ma még benn nem lévő ágazatok mondjuk a következő esztendőben ugyanezt a mértékű támogatást megkapják. Egy másik verzió - és ezt, ha csak 80 százalékig lépünk előre, mind enképpen nagyon fontosnak tartanám meglépni : akkor hozzuk be a mezőgazdaság nemzetgazdasági ágának olyan ágazatait, alágait is, amelyek eddig nem szerepeltek a visszatérítendő körben. Itt szeretnék még két megjegyzést tenni. Az egyik a visszatérítés időp ontja. Azt gondolom, hogy ugyan a kormánypártok egymással huzakodnak, hogy szabade, kelle az agrárgazdaság szereplőit támogatni, de engedjék meg, hogy