Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Eiden Mork Bjarne, a norvég állami számvevőszék elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - HERCZOG EDIT (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
2604 fogják látszólag feltölteni, így gyakorlatilag a hamisítás lehetősége ismét elő fog állni. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ezt még egyszer fontolják meg. A javaslatunk közel áll egymásho z, de azt hiszem, hogy ezt a bizonyos 20, illetve 25 literes kanna kérdését még egyszer kellő szakértelemmel át kell gondolni. A bírságok tekintetében a 118. pontban nyújtottunk be egy módosító indítványt. A visszaélések elleni kellő visszatartó erő elérés ére a mulasztási bírságoknál a jövedékiadótörvény 77. §ának (3) bekezdésében foglalt tételt javasoljuk 3000 forint/literről 5000 forint/literre emelni, a minimális bírságot pedig 100 000 forintról 200 000 forintra emelni. Látom, hogy volt olyan bizottság , amelyik egyetértett ezzel. Úgy gondoljuk, hogy elrettentésként mindenképpen célszerű lenne ezeket a büntetéshatárokat, bírsághatárokat bizonyos fokig felemelni. Technikai jellegűnek minősíthető a 109. pontban lévő módosító indítványom, de mind szakmai, m ind értelmezési szempontból fontosnak tartom a jövedékiadótörvény 72. § (13) bekezdésének módosítására tett javaslatomat. A nemzetközi és hazai csomagolástechnikai terminológia értelmében a palack a fogyasztói csomagolások közé tartozó egyik lehetséges vá ltozat, ezért az előterjesztő által adott megfogalmazás túl határozott és megtévesztő. Úgy tűnik, mintha a palack nem tartozna a fogyasztói csomagolások körébe, ezért elegendő a törvény szövegében a fogyasztói csomagolást megadni. Hasonlóképpen az előterje sztő a bontott palackról szól, annak megfelelően nem a kannás kiszerelésű borról, hanem magáról a kannáról mint csomagolóeszközről. Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a törvényjavaslat 59. § (2) bekezdésével nem lehet a jövedékiadótörvényt 75. § (3) bekezdését módosítani, mivel az 1997. évi CIII. törvény hatályos szövegében ennél a