Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - PÁL BÉLA (MSZP):
2489 önöknek az az adófilozófiája, hogy csökkenteni kell az adókat, tessék csökkenteni az adókat és nem növelni. Ezt az észrevételt nem tettem volna meg, nem is tettem meg tavaly, mert egy év alapján ilyen észrevételt nem volna indokolt tenni, mert tényleg nem egy év alatt kell egy kormányprogramot megvalósítani. Még idén sem tettem volna meg ezt az észrevételemet, kifogásomat, ha nem az lenne a helyzet, hogy először bejelentette a miniszterelnök úr, hogy az adóreform, amit idénre terveztek, az idén nem lesz, majd utána azt is bejelentette, hogy ebben a ciklusban az adórendszerben lényeges vált ozás már nem lesz. Talán ön is hallotta a miniszterelnök úrnak ezt a bejelentését. Ha önök a ciklus egészére ígértek nagy arányú adócsökkentést, amit számszerűen idéztem, és ezek után a miniszterelnök úr bejelenti azt - miután az első két évben növekedtek az adók , hogy ebben a négyéves ciklusban már nem fogják az adórendszert lényegesen változtatni, akkor nekem megvan a jogom ahhoz, hogy számon kérjem önöktől ezt az ígéretet. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) (10.20) ELNÖK (dr. Wekler F erenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pál Béla úrnak, az MSZP képviselőjének. PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Talán megütközést keltek a tisztelt Házban, ha azt kell mondjam, hogy egyetértek Horváth János képviselőtársam mondanivalóján ak első mondatával. Nevezetesen azzal, amikor arról beszélt, hogy a tisztelt Ház egy része memóriazavarban szenved. Azzal pontosítanám, hogy igen, ezzel egyetértek, de memóriazavarban kormánypárti képviselőtársaink szenvednek, hiszen ők voltak azok, akik