Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 29 (89. szám) - Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapítása, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat; az Országos Ítélőtábla és a fellebviteli feladatokat ellátó ügyészi s... - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
2383 Csak helyeselni lehet, hogy a korábban alkotmánybíróként, illetve központi k özigazgatási szervnél közigazgatási, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben dolgozó személyek egy évi bírósági vagy ügyészi titkári működés nélkül is bíróvá válhatnak. Indokolt a határozatlan időre szóló kinevezés lehetőségnek tágítása, mert furcsa lenne, hogy a kilenc évet kitöltő alkotmánybírót első alkalommal csak három évre lehetne bírónak kinevezni. Az indokolásban foglaltakkal egyezően ugyancsak egyet kell érteni azzal, hogy a hatékonyabb bírósági munkaszervezés érdekében, megfelelő törvényi ga ranciák mellett, a bíró hozzájárulása nélkül is sor kerülhessen a kirendelésre, ha a bírót a megyei bíróság illetékességi területén kívüli szolgálati helyre rendelik ki. A csomag ötödik részével, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjava slattal kapcsolatban érdemes lenne, de szükségtelen beszélni az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsról. Az előző kormány kétharmados többség birtokában létrehozta az addig is alkotmányos lábakon álló függetlenség látványos biztosítékaként a csupán néhány mediterrán államban működő, a magyar közjogi hagyományoktól teljesen idegen intézményt, és együtt kell vele élnünk. Valójában mi megszüntetni szeretnénk, nem pedig a létszámát emelni. Pedig a szándék indokoltnak látszik a jelenlegi esetben, ugyanis a genet ikai tapasztalatok szerint nem jó, ha egy csoporton, egy falun belül csak egymás között házasodnak, mert ez az utódok fokozatos degenerálódásához vehet. Nem ártana tehát a friss vér, még akkor is, ha egyesek azt nem látják kék színűnek, és ezért a tagok sz ámának tervezett növelése célszerű megoldást jelentene. A tárgyilagosság jegyében azért egy mondat arról, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jól működik - annak ellenére, hogy a tegnapi napig egy éven keresztül én is tagja