Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 29 (89. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter:
2173 Ezekről hallottam, ezek munkálkodnak a nyugateurópai közvéleményben. Mint mondtam, a feladatunk éppen az, hogy kimutassuk azt, hogy ezek a veszélyek nem léteznek, alaptalanok, éppen ellenkezőleg: egy sor olyan előnye lesz a kibővítésnek, amely messze ellentételezi ezeket a jelentős részben alaptalan veszélyeket. Azt sem hallottam - és természetesen ez sem fog megjelenni a bizottság éves jelentésében , hogy Magyarország esetében a gazdasági egyensúly megbomlása bármilyen pr oblémát vetne föl. Tényszerűségében tudniillik nem bomlott meg a gazdasági egyensúly, és ez vissza fog tükröződni a bizottsági jelentésben is. Az államháztartási deficitnek a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított aránya százalékban kifejezve csökken, c sökkenni fog jövőre is; csökken az infláció, és a fizetési mérleg növekvő hiányát pedig bőségesen ellentételezik a kívülről beáramló források: '99 első hét hónapjában a fizetésimérleghiány 1,3 milliárd dollár, ezzel szemben bejött 1,8 milliárd külföldi fo rrás, döntően befektetések formájában. Nem tudom tehát, hogy ki és mikor vetítette fel a gazdasági egyensúly megromlásának a veszélyét. Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy bizonyos veszélyekre fel kell hívni a figyelmet. De ha ezek a veszélyek nem feleln ek meg a tényeknek, akkor nem figyelemfelhívás történik, hanem valami egészen más. A kétoldalú kapcsolatok keretében legalább olyan intenzív tevékenységet kell kifejteni - és ezzel is egyetértek , mint amit Brüsszelben kifejtünk. De én azért remélem, hogy senkinek nem kerülte el a figyelmét az a számtalan magas szintű találkozó, amire az elmúlt egy évben sor került, nemcsak a nagy, hanem a kis tagállamok fővárosaiban is, az a szinte havi, heti, napi