Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 28 (88. szám) - A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2091 szembeni igazságtalanságával, és nem tudom, ezzel hogyan tud elszámolni. Úgy gondolom, hogy a gyermekvállalás ellehetetlenült, így feltétlenül fontos ebben segíteni ott, ahol lehet. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy szólha ttam. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót két percre Bauer Tamás képviselő úrnak. Tessék! BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azt az alkalmat szeretném megragadni, hogy ismét családtámogatások ról van szó, és az SZDSZ részéről Béki Gabriella már elmondta azt, hogy ebben az esetben mi a takarékosabb megoldás hívei vagyunk, és ugyanakkor itt van Surján László képviselő úr is. Mi itt júniusban folytattunk egy vitát szintén a gyed kapcsán, és akkor Surján László elmondta azt, hogy ő érti azokat az aggodalmakat, amelyeket mi azzal kapcsolatban fogalmazunk meg, hogy a családi adókedvezmény a kellő adóköteles jövedelemmel nem rendelkező családokban élő gyerekek számára nem jut. Akkor azt mondta Surján L ászló - ha jól emlékszem, ez júniusban volt , hogy ők is gondolkodnak azon, hogy azt, amit mi javasoltunk és kiegészítő családi pótlék címen nyújtottunk be, bizony majd ősszel a költségvetési és adóvita idején majd megfontolják, tehát maguk is úgy érzik, hogy itt van egy megoldatlan probléma. Ha még most is így gondolja, akkor esetleg mérlegelje, hogy azt a pluszpénzt talán nem ide kellene adni, hanem oda. Még annyit mondanék ahhoz, amit Babák képviselőtársam, bizottsági tá rsam mondott, hogy mi egészen jól alszunk ebből a szempontból, mert mi úgy gondoljuk, hogy amikor