Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 28 (88. szám) - Név szerinti szavazás a kiegészítő ajánlás 6. pontjáról - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2039 az MSZPképviselőcsoport szavazását kérte. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Ország gyűlés a módosító javaslatot 182 igen, 79 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (Nikolits István: Nem jó a gépem és a mögöttem lévő se! - Hegyi Gyula gépére mutat.) Tegyék fel a kezüket azok, akiknek nem működik a gépük, és kérem a technikusokat, hogy azok nak kapcsolják be a gépét! Nikolits István nemmel szavazott, akkor ez előbbihez képest eggyel több nem van. Képviselő úr, ez most már nem változtat a lényegen, legyen megértő! (Derültség.) Az ajánlás 39. pontjában Wekler Ferenc a törvényjavaslat 4. § (3) b ekezdésében a törvény 14. § (8) bekezdés módosítását kezdeményezi. A javaslat szövegpontosításra irányul. Ugyanezt a rendelkezést kívánja Farkas Imre és Göndör István megváltoztatni azzal, hogy a kormány képviselőjének ellenszavazata esetén legyen az újrat árgyalás kezdeményezhető. A két indítvány egymás mellett is elfogadható. Először Wekler Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 39. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító jav aslatot 96 igen, 176 nem, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most Farkas Imre és Göndör István javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 40. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen, 193 nem, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 43. pontban Wekler Ferenc a törvényjavaslat 5. §a más megfogalmazását kezdeményezi, amely a "térségi tanács" helyett a "regionális fejlesztési tanácsra" tesz javaslatot.