Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
1668 Tehát szinte komikusnak tartom, hogy ez a fajta pozitívként értelmezett... - mert a statisztika tükrében úgy lehet értelmezni a számokat - így bekerül, mert valój ában nem erről van szó, hanem egy nagyon súlyos elszegényedési folyamat gyorsult fel a nyugdíjasok esetében. Függetlenül attól, hogy korábbi kormányzat próbálta a nyugdíjakat 20 százalékkal vagy 15 százalékkal rendezni, ezek nem adtak megoldást, és a 20 sz ázalékos nyugdíjemelés sem adott volna megoldást, hanem csak az, ha egy jelentős nyugdíjszerkezetátalakulás következik be. Márpedig ezt nem hajtották végre, és sajnos úgy tűnik, hogy most sem kerül bevezetésre vagy átalakításra. Az Egészségbiztosítási Ala p esetében, úgy vélem, még súlyosabb helyzetről van szó. Hiszen egy olyan ágazat leépülésének vagyunk a szemtanúi, amely valójában az egyik legfontosabb szerepet tölti be. Hiszen a magyar népesség - már többször elmondtam, csak megismétlem - egészségi álla pota a legrosszabbak közé tartozik Európában. Egyes mutatóiban, mint a születéstől várható átlagos élettartam hosszában pedig világviszonylatban is a legrosszabbak közé sorolható Magyarország. Tehát ha ilyen szempontból nézem, akkor hozzá kell tenni még eg y pénzügyi ellenőrzéshez is, vagy egy úgynevezett pénzügyi felülvizsgálathoz is, amelyet a zárszámadás tükröz, hogy valójában milyen eredményeket értek el ezekkel az összegekkel. Ha azt érték el, hogy az egészségi állapot nem javult, hanem tovább romlott, amelyért természetesen nem az egészségügyi ellátás felelős, vagy csak összesen 10 százalékban az, akkor egy olyan kérdéssel szembesül, hogy ezt azonnal le kell állítani. Tehát nyilvánvalóan erőteljesebben bele kell nyúlni a közös kasszába, és ezt meg kell finanszírozni, mert ez nagyon súlyos következményekkel jár, mindenekelőtt a népesség drasztikus fogyásában tükröződik. Ezt meg kell állítani! Tehát