Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
1581 kormányt dicséri - még az előző kormányt természetesen , hogy hajlandó volt ezt a 6,5 milliárdot előteremteni, így mintegy 35 milliárd forintra nőtt a beruházási támogatási keret, amely 100 milliárd forintot meghaladó beruházásbekerülési értéket indukált. Ez, úgy gondolom, egy rendkívül pozitív dolog, ha figyelembe vesszük azt, hogy az 1999. évben ez a beruházási ráta csaknem megfeleződik. (19.50) Ez a géptámogatások vonatkozásában már egyértelműen kitapintható. Az előző évi támogatások kapcsán mintegy 30 milliárd forint gépberuházás és technológiai fejlesztés helyett az idén talán még a fele sem valósul meg. Meg kell jegyeznem, hogy ez nagyon szomorú, hiszen az 1998. évben a telepi rekonstrukciók révén nagyon jelentős nemzetgazdasági értékeket sikerült a termelés szolgálatába állítani, ami egyúttal a technológiai váltással az EUfelkész ülést is nagymértékben segítette. Ami kedvezőtlenné vált az év második felében, az a piaci zavarok növekedése; jóllehet, ennek az okai összetettek voltak, jelentős részben az európai uniós termésfeleslegek levezetése okán történt. Köztudott, hogy az előtte lévő években a gabonaterületek parlagoltatását mérsékelték az európai uniós jogszabályok, így jelentős feleslegek keletkeztek, és az ottani intervenciós felvásárlás és exporttámogatás következtében sajnos a mi piacainkat is elfoglalták. A piacrajutási tám ogatási keretet is növelni kellett, 41 milliárd forintról 44,4 milliárd forintra növekedett, azonban ezzel együtt le kell szögezni, hogy ezek a források elégtelenek voltak a piaci helyzet konszolidálásához, összességében azért, mert egyáltalán a támogatási oldalról abszolút nem vagyunk versenyképesek a piacon, hiszen ez irányú támogatásaink az európai uniós átlagtámogatás egyharmadát sem érik el.