Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
1572 a vidékfejlesztéssel, az önkormányzatok megpályázható összegeivel, más támogatások igénybevételéhez szükséges áll ami támogatásokkal függnek össze, körülbelül 28 milliárddal - az én összegyűjtésem szerint - kevesebbek az előirányzatnál. Azt hiszem, ez már érdemes arra, hogy egy kicsit részletesen is megnézzük. A Miniszterelnöki Hivatalban, nem fogom végigsorolni, csak a példa kedvéért, összesen 1,3 milliárd, egész pontosan 1342 millió forinttal magasabb az intézményi dologi kiadás - ebben nincs benne a nemzetbiztonsági szolgálat, kifejezetten a MEH intézményi dologi kiadása és az intézmény fejlesztése , mint az előirá nyzat. A Belügyminisztériumban én 198 millió forintot találtam, a Földművelésügyi Minisztériumban mintegy 1 milliárd forintot, a Környezetvédelmi Minisztériumban 720 milliót, a KHVMben mintegy 700 milliót, az Oktatási Minisztériumban 1 milliárd 570 millió t - a bonyolult költségvetés miatt elképzelhető, hogy más címen ezt visszavették vagy máshova kerültek bizonyos összegek, ez csak az oktatásira vonatkozik , az egészségügyi tárcánál 340 millió, a PMnél 590 millió - és sorolhatnám. Ezek nem személyi kiadá sok, csak dologi növekmények az előirányzathoz képest. (19.30) Akkor most párba állítanám: miközben a Belügyminisztériumban 198 millióval növekednek a belső dologi kiadások, aközben a cél- és címzett támogatásokra előirányzott 42,8 milliárd helyett csak 35 ,95 milliárdot osztott ki a minisztérium. Ez mintegy 7 milliárddal kevesebb az előirányzatnál. Tessék elgondolni, hogy 5080100 millió forintos támogatások esetében ez hány darab önkormányzat, hány darab beruházás! Valamelyest ellensúlyozza ezt a negatívu mot, hogy az önhibájukon kívüli önkormányzatok támogatására és a területi kiegyenlítésre valóban több pénzt