Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 10 (86. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz):
1268 vita is lezajlott. Az ellátási reformban ebben az évben kijelöltük és stabilizáltuk az alapstruktúrát. Mind a négy helikoptere s bázis működik, több mint 30 esetkocsival kiegészítettük a rendszert, és beindítottuk október 1jével a személyi feltételeket biztosító új szakképzési rendszert, melyhez 3,5 milliárdot soroltunk a jövő évben. Azt gondolom, hogy ezek kijelölésével és a fog adóbázisok megjelenítésével a közeljövőben kialakul az a szerkezet, amely most már biztonságos ellátórendszerműködtetést tesz lehetővé. Átcsoportosításokra szükség van. Kétségtelen, hogy a jövő évi költségvetés nem tartalmaz akkora összegeket, amelyekből egy lépésben megvalósíthatjuk az átalakítást, de ez elindult, és világos a kormány egészségügyi stratégiája. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének. DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Kérem, ne haragudjon meg azért, amit mondok, próbálok finoman fogalmazni: tényszerűen nem felel meg a valóságnak mindaz a kép, amelyet itt ön felvázolt a magyar egészségügyről. Ez e gész egyszerűen nem így van! Ha ön elmegy egy kórházba, jól láthatja, hogy a kórházak jelentős része nincs csődhelyzetben. Normálisan gazdálkodnak, a betegellátás nem csökkent sem mértékében, sem színvonalában, ahogy ön ezt az előbb elmondta. Egyetlen szer encsénk van: hogy az ön megállapításai nem érvényesek a magyar egészségügyre. Én azért vagyok meglepődve, mert ön reális megszólalásokat szokott tenni, ezúttal azonban, azt