Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
31 (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ezért a Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja, hogy az anyák védelme szempontjából további intézkedések és törvények szülessen ek. Ezek közé tartozhat, hogy a járulék- és adópolitikában pozitív diszkriminációt kell alkalmazni az anyák érdekében. Azonban addig se irigyeljük a társadalom segítségét egyetlen anyától sem, aki mindannyiunk jövőjéért is áldozatot vállalva neveli gyermek ét! Természetesen az MDF megszavazza a gyermekgondozási díj visszaállítását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra jelentkezett még Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen voltam szót kérni, hiszen Béki Gabriella - mint a többiek is - csak tíz percet beszélhetett, és így azt gondoltuk, hogy ha nekem is jut tíz perc a napirendi előírás szerint, akkor miért ne egészítsem ki azt, amit Béki Gabriella az SZDSZ képviselőcsoportjából már elmondott. Szeretnék elmondani önöknek, kormánypárti képviselőtársaim, e gy, ha úgy tetszik, műhelytitkot. Amikor megalakult a kormány, és előállt a kormányprogrammal, amiről persze a választási kampány alapján már lehetett tudni, hogy nagyjából mit fog tartalmazni, és pontosan tudtuk, hogy az egyik fő gondolatuk, az egyik fő c selekvési irányuk az lesz, hogy visszaállítsák azokat a támogatási formákat, amelyeket az MSZPSZDSZkormánykoalíció a stabilizációs csomag részeként korlátozott, illetve megszüntetett, akkor el kellett döntenünk, hogy mi most mit fogunk tenni. Hiszen mond hattuk volna azt - és ezt komolyan megfontoltam én magam is , hogy mi rákényszerültünk egy adott, nagyon éles költségvetési szituációban ezekre a korlátozásokra, de miért ne mondhatnánk most azt, hogy miután a stabilizáció következtében ez a szükséghelyze t elmúlt, azokra a korlátozásokra már nincs szükség, amelyeket mi kényszerből hoztunk, és miért ne mondhatnánk azt, hogy üdvözöljük a visszaállítást. Talán, ha mi magunk tovább kormányozhatnánk, akkor mi is ezt tennénk, amikor a szükséghelyzet elmúlik. Ez lett volna az egyik lehetőség. A másik lehetőség viszont az volt, hogy megvizsgáljuk azt, hogy vajon azok a szempontok, amelyek bennünket a családtámogatási rendszer átalakítására, szűkítésére késztettek, vajon megszűnteke azzal, hogy a rövid távú szükség helyzet elmúlt. Ebből a szempontból érdemes végiggondolnunk azt, hogy bármiféle állami támogatás, legyen az nyílt állami támogatás - mint például a családi pótlék, a gyed - vagy adókedvezménybe burkolt állami támogatás - például a családi adókedvezmény , vagy például amiről ma is beszélt Horváth képviselő úr, mondjuk, a tankönyvek áfamentessége, ezek mindmind olyan állami lépések, olyan állami akciók bizonyos jövedelemátcsoportosításra, amelyeknek háromféle hatása van. Az egyik hatás az adott célnak a szo lgálata. Például ha az állam olcsón adja a színházjegyet vagy a hangversenyjegyet, ezzel a színházaknak pótolni kell azt a kiesést, ami a színházak bevételében jelentkezik. Ez az egyik cél, a költségvetési hatás. A másik: ha olcsón adjuk a színházjegyet, s okkal több ember jut el színházba, mint ha drágán adjuk. Igaz? Ez a második hatás. Tehát az egyik a költségvetési hatás, hogy pénzbe kerül; a másik az adott cél elérése, hogy többen jutnak hozzá színházjegyhez. És a harmadik szempont, ez a szociális hatás: mely társadalmi rétegeket érinti kedvezően, és melyeket nem? Például ha az állam dotálja a színház- és hangversenyjegyeket, akkor igaz, hogy
