Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Áder János): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Áder János):
272 Az a kérésünk a képviselőtársakhoz, hogy ne szavazzák meg a törvénynek ezt a pontját, magyarul, ne szavazzák meg a zárószavazásnál a törvényt, hiszen itt valóban a tulajdonjog és a tulajdonjoghoz való jogosítványok csorbulnak. A vitát nem kívánom a részleteiben megismételni, csak azt akarom elmondani önöknek, hogy ezzel a dön téssel nagyon sok állampolgárnak, nagyon sok tulajdonosnak a tulajdonához való jogát korlátozzák. És a jövőben a szolgáltató a hatósággal fog majd megállapodni az antennák, a tornyok, az adótornyok, a bázisállomások, a vezetékek elhelyezéséről és nem pedig a tulajdonossal. Ezt nem tartjuk jónak, ez nem az az irány, amit nekünk követnünk kellene, bármennyire is szorgalmazzuk az információs társadalom kialakítását. Ezért az a kérésem, hogy ne szavazzuk meg ezt a módosítást, illetve a törvényjavaslatot a zárós zavazásnál. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) További jelentkezés nem történt. A záróvitát lezárom. Megkérdezem Katona Kálmán miniszter urat, kívá ne válaszolni a most elhangzottakra. KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden reagálnék: nem állapodhatnak meg a tulajdonos feje felett. A tervezet szerint a tulajdonjog korlátozására csak nagyon k ivételes esetben, közérdekből, törvényben szabályozott eljárás keretei között kerülhet sor. Köszönöm. (Moraj az SZDSZ padsoraiban. - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Először a módosító javaslatról határoz unk. Az ajánlás 1. pontjában Szabó Zoltán az egységes javaslat 7. §ának módosítását javasolja. Az indítvány szerint a közcélú szolgáltatók kérelmére használati jog alapítható és vezetékjog engedélyezhető. Az alkotmányügyi bizottság és az előterjesztő sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 184 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból: Haha! - Taps az SZDSZ padsoraiból.) Most a zárószavazás kö vetkezik. Az előterjesztő tájékoztatása szerint a kézhez kapott egységes javaslat címében leírási hiba szerepel, amelynek helyesbítését valamennyi frakcióhoz és a kijelölt bizottságokhoz is eljuttattuk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a távk özlésről szóló, 1992. évi LXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 137 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett a törvényjav aslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést - miután az előterjesztő kezdeményezte, hogy a köztársasági elnök úrnál kezdeményezzem a törvényjavaslat sürgős kihirdetését , egyetérte azzal, hogy a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezzem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 186 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy kérjem a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól.