Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - Molnár Róbert (FKGP) - a külügyminiszterhez - "A tervek csak tervek maradnak, avagy lesz-e határátkelő Kübekházánál?" címmel
219 Engedje meg egyben, hogy örömmel értsek egyet ö nökkel abban is, hogy a Balatonfejlesztés ügyében ilyen kiemelt fontosságot tulajdonítottak úgy a kormánynak, mint az önkormányzatoknak és a gazdaság szereplőinek, és jelezték, hogy mindazoknak az összefogására szükség van, akik tenni akarnak e páratlan n emzeti érték jövőjéért. Ugyanakkor egyetértek azzal is, hogy a Balaton ügye nem a Fejlesztési Tanács elnökén és annak a személyén múlik, hanem ez sokkal szélesebb társadalmi egyetértést igénylő kérdés, és jelentős összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Bal aton ügye végül is rendeződjék. A Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a kijelölésével kapcsolatos egyeztetési eljárás tehát nem vitásan elhúzódott; ennek a fontos tartalmi kérdésnek az egyeztetése egyrészt a jelentősége, másrészt két törvénymódosítás elő készítésével való összefüggése miatt a szokásosnál hosszabb időt vett igénybe, hiszen a Balatoni Fejlesztési Tanács területét közvetlenül érinti a Balatonrendezési terv kidolgozása és jóváhagyása. Az erről szóló kormányelőterjesztés várhatóan ez év júniu sának végén, illetőleg júliusában kerül majd - a kormány szabadsága miatt is - a kormány elé, és ezt követően reményeim szerint ősszel a Ház elé. A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításának előkészítése, amint ez t a mai parlamenti vita kapcsán is észlelhették, szintén napirenden van, s ezzel is összefüggésben van a Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a személye és egyáltalán a Balaton fejlesztésének a kérdése. Tehát több összefüggés, bonyolult eljárási mechanizm us miatt került sorvégül is némi késedelemmel a tanács kinevezésre, de miután ez megtörtént, kérem igen tisztelt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) képviselőtársaimat, hogy fogadják el az interpellációjukra adott válaszomat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselőket, elfogadjáke a miniszter úr válaszát. DR. ZONGOR GÁBOR (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Nyilvánvalóan több dologgal öss zefüggő és bonyolult ügy egy személy kijelölése, de úgy gondolom, ehhez nem kellett volna 10 hónap. A miniszter úrnak az az indoka, amely szerint a most módosítandó területfejlesztési törvény hátráltatta a kinevezést, nem helytálló, hiszen a törvény a Bala toni Fejlesztési Tanács vonatkozásában semmiféle változást - hál' istennek - nem hoz. Sajnálom, hogy két hete nincs tudomásom arról, hogy a június 8ai kinevezés megtörtént volna. Kérem, hogy ne legyen titkos a Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a tevék enysége. Egyébként Bóka István képviselő úrnak gratulálok, a miniszter úr válaszát nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, elfogadja a választ? (Jelzésre:) Nem fogadja el a választ. A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 52 nem szavazat mellett, 6 tartózkodás ellenében a miniszter úr válaszát elfogadta. Molnár Róbert (FKGP) - a külügyminiszterhez - "A tervek csak tervek maradnak, avagy lesze határátkelő Kübekházánál?" címmel