Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az adatvédelmi biztos 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
108 a személyes adatok megkövetelését vagy mér téken felüli gyűjtését illeti. Akad olyan bank, ahol teljesen természetes, hogy például a honvédelmi szolgálatra vonatkozó adatokat, illetőleg olyan személyes, családi adatokat is kérnek bizonyos ügyletekhez, amelyekhez egyébként semmi közük nem lenne. Von atkozik ez a biztosítótársaságokra és elég jelentős mértékben a telefontársaságokra is. Az adatvédelmi biztos szerint ebben a témában a legsúlyosabb veszélyeztetést a média jelenti, a médiában zajló verseny és ennek olyan kinövései, olyan elfajulásai, amil yenre a mi életünkben még nem volt példa. Az adatvédelmi biztos elmondta, nem azt kifogásolja, hogy a világban tapasztalható brutalitást a média bemutatja, de azt nem helyesli, hogy a nagypapát odaállítják a kamera elé, aki elmondja, hogy megerőszakolta az unokáját, majd a gyermekkorú lányt is kamera elé citálják - egy cselekvőképtelen gyereket ilyen összefüggésben bemutatni nem szabad. Általános adatvédelmi probléma - bár a rendőrségi törvény meglehetősen körültekintően szabályozza , hogy a rendőrség mily en személyes adatokhoz férhet hozzá és milyen garanciákkal. A jogi szabályozás szabad értelmezésével azonban a rendőrség az utóbbi időben hajlamos arra, hogy az adatkérés szigorú szabályaival szemben a lefoglalási jog intézményét kijátssza: tudniillik a bü ntetőeljárás szabályai szerint inkább lefoglalást alkalmaz, semmint a rendőrségi törvény alapján adatkérést. Ezt a gyakorlatot meg kell változtatni. Az ülésen szóba került az Alfa Szövetség és az adatvédelmi biztos vitája is. Elhangzott - hihetetlen , hog y 93 százaléknyi panasz érkezett személyes adatok megsértése ellen és csak 7 százalék az információszabadság ügyében. Kérdésekre válaszolva az adatvédelmi biztos elmondta, talán általános európai tapasztalatként is megfogalmazható, hogy az emberek számára a magánélet máshol is fontosabb, mint a közügyek. Az adatvédelmi biztos felhívta a figyelmet a médiák önszabályozására. A sajtóönkormányzati szervek önszabályozása szigorúbb lehet, mint az állami jog általi szabályozás. Az adatvédelmi biztos kérdésre vála szolva elmondta, nincs adatvédelmi vonatkozása annak, hogyan lehet egyházat alapítani törvény szerint, illetve hogy mely vallási közösség minősíthető egyháznak, illetve mely vallási közösség fosztható meg az egyházi jogi státustól. A bizottság elismeri azt a tevékenységet, amit a beszámoló is tükröz, ezért az adatvédelmi biztos beszámolóját általános vitára alkalmasnak találta, és a parlamentnek elfogadásra ajánlja. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Hende Csaba államtit kár úrnak, aki a kormány nevében kíván hozzászólni a beszámolóhoz. DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! A késői órára tekintettel engedjé k el nekem, hogy azokat a gondolatokat - esetleg áthangszerelt formában , amelyeket volt szerencsém és módom elmondani a biztos asszony és általános helyettese jelentése kapcsán, most megismételjem. Természetesen ezek a tételek változatlanul és teljes egé szében irányadóak az adatvédelmi biztos úr tekintetében is, amint hasonlóan átfogó az adatvédelmi biztos úr beszámolója is, mint amilyen átfogó volt dr. Gönczöl Katalin és Polt Péter jelentése. Tudjuk, hogy az a jogterület, amelynek érvényesülésén a biztos úr - a személyes és közérdekű adatokhoz fűződő jogok érvényesülésén - őrködik, sokoldalúan bonyolult és helyenként ellentmondásoktól sem mentes terület. Egyrészt érinti a modern kor szinte valamennyi technikai kihívását, a fénymásolástól az internetig és a fényképezőgéptől a digitális technikáig. Másrészt a jog tartalma sem egyértelmű: a közszájon forgó ismeretek is minősülhetnek magán- vagy közérdekű titoknak, vagy éppen ellenkezőleg, a mégoly titkosnak látszó adatok is lehetnek közérdekűek, és így alkotm ányosan nyilvánosságra hozandók.