Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Hová tartoznak a minisztérium szerint a Ferencvárosi Torna Club létesítményei?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
694 megépített magas színvonalú polgári lakásokat ajánlott fel 159 millió forint értékben, a még hiányzó 262 millió forintért pedig további lakásokat ajánlott fel a Budapest, Bökényföldi úton építendő lakóparkban. A javaslatokat a HM hivatalai vizsgálták, de biztosítékok híján nem tudták elfogadni. Ennek ellenére 1998 januárjában a követelés engedményezésére létrejött egy megállapodás a HM és a Globex Holding között. Ellenérték e pedig a Kútvölgyi úton felajánlott három darab lakás 159 millió forint értékben, s azok a lakások, amelyek építését meg sem kezdték. A probléma az előző lakásokkal is az volt, képviselő úr, hogy azok nem voltak a Globex Holding tulajdonában. Helytálló te hát az az állítás, tisztelt képviselő úr, hogy a követelésünk valóságos ajándékként került a Globex tulajdonába. A kormányváltást követően folyamatosan tájékozódtunk a minisztérium gazdasági ügyeiről, többek között a jelenlegiről is. S mivel aggályosnak ta rtottuk az ügyleteket, a miniszter a 61/98. számú utasításával október 6án vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat az elmúlt napokban fejeződött be. Megállapítást nyert, hogy az ügyben súlyos mulasztások történtek. A vizsgálat eredménye alapján a tárca megtet te a szükséges intézkedést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a büntetőeljárás megindítására, mert úgy ítéltük meg, hogy alapos a gyanú a különösen nagy értékben elkövetett hanyag kezelés s a többi bűncselekményének megvalósu lására. (Az elnök újból megkocogtatja a csengőt.) Kérem a képviselő urat és a tisztelt parlamentet, hogy válaszomat fogadja el. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képvi selő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Képviselő úr, öné a szó. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az elején - ahogy bevezette - nagyon sokat beszélt arról, milyen körülmények között történt meg ez a bizonyos változás, s a végén csak néhány másodpercet szánt arra, hogy megindult a felelősségrevonási eljárás. Úgy gondolom, ebből sem én, sem képviselőtársaim nem tudták kikövetkeztetni, milyen felelősségrevonási eljárás indult meg. Amennyiben ezt tök életesebben el tudta volna mondani az államtitkár úr, akkor a válaszát feltétlenül elfogadnám, így viszont pontosan ezért nem tudom elfogadni. Nyilvánvaló, hogy ez még további tájékoztatást igényel. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Sz ili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kapronczi Mihály képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Ezért megkérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozat ot: a parlament 135 igen - Vidoven Árpád jegyző úr géphibája miatt 136 igen - szavazat, 57 nem és 58 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkári választ. Kovács Kálmán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési mini szterhez - "Hová tartoznak a minisztérium szerint a Ferencvárosi Torna Club létesítményei?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) :