Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 4 (54. szám) - A területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
996 mondatban rögzíti a várossá nyilvánítás feltételrendszerét, és ott a nagyközség helyett települést kellene írnunk és értenünk. A másik, ami a várossá nyilvánítással összefüggő kérdés, a feltételrendszer megfogalmazása. Nagyon sajnálom, hogy az előterjesztő sem és a bizottságok többsége sem fogadta el azt a módosító indítványt, amely arra irányul, hogy ne a belügyminisztériumi közleményben fogalmazódjanak meg a feltételek és szempontok, hanem belügyminiszteri rendeletben. Ez azért is lenne fontos, mert ennek révén az önkormányzati bizottság elé is kerülhetne a szempontrendszer, illetőleg az érintett önkormányzati szövetségeknek is módjuk és lehetőségük nyílna arra, hogy véleményezzék a sz empontrendszert, és bizonyos értelemben azt kell hogy mondjam, hogy a jogalkotásról szóló törvénynek is ekkor felelnénk meg, ha nem egy nyilvános közleményben, hanem valódi jogforrásban, belügyminiszteri rendeletben történne ennek a kérdésnek a szabályozás a. Köszönöm a figyelmet, és bízom az előterjesztő bölcsességében, az előterjesztő képviselőjének az ügyek iránti elkötelezettségében, hogy ez a módosító indítványunk eredményre jut. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ti sztelt Országgyűlés! Gyimesi István, a Fidesz képviselője, ügyrendi felszólalásra jelentkezett, megadom a szót. (Dr. Gyimesi József: Nem ügyrendi, csak rosszul nyomtam meg a gombot.) Szólásra jelentkezett? Kétperces? (Dr. Gyimesi József: Nem kétperces, ren des...) Ha kétperces, akkor megadom; hozzászólásra is megadom, csak akkor majd meg kellene nyomni a gombot. Parancsoljon! DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr, meg fogom tanulni az új technika kezelését. A részletes vitában - talán pontos an idézem - az előterjesztő 14. §okhoz tett javaslatához szeretnék szólni. Azt mondja, a javaslat meghatározza a területszervezési ügyek körét, az állami területi tagozódás stabilitásához alapvető érdek fűződik. A területi tagozódás ugyanis alapja, keret e a politikai, társadalmi, gazdasági szervek tevékenységének. A társadalmi, gazdasági, politikai mozgások felvetnek változási igényeket, esetenként ezért indokolt változtatni az állami területi tagozódáson, tehát az nem tekinthető merevnek, örökkévalónak. Ezért támogatom én is a 2. §hoz beérkezett módosító indítványt. Az önkormányzati és rendészeti bizottság ülésén nem volt ellentét a részt vevő pártok képviselői között abban a tekintetben, hogy mégis enyhítsünk a szabályozás ezen formáján, és tegyük lehet ővé azt, hogy évente foglalkozzon az Országgyűlés ilyen jellegű kérdésekkel. Szeretném az Országgyűlés, a képviselőtársaim támogatását kérni ahhoz, hogy amikor a végszavazásra kerül sor, tegyék lehetővé a törvény elfogadását annak érdekében, hogy az ország önkormányzatainak, a települések lakóinak érdekei érvényesülhessenek, mert a törvény néhol érinti az önkormányzati törvényt, amely kétharmados törvény, és ezt csak konszenzusos módon tudjuk elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ho zzászólásra megadom a szót Göndör István úrnak, az MSZP képviselőjének. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 36. számú módosító javaslat kapcsán szeretnék szólni, és kérném az államtitkár úr támogatását. A 11. § (1) bekez désére vonatkozik ez a módosító javaslat. Ebben a bekezdésben arról van szó, hogy a települési kezdeményezés - vagy mindegy milyen, most hadd nevezzem csak települési kezdeményezésnek - kiegészítésére hívja fel a belügyminiszter az előterjesztőket, de csak abban az esetben, ha a hiánypótlás még a megadott határidőn belül pótolható.