Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 8 (46. szám) - A Közbeszerzések Tanácsa 1997. január 1-je és december 31-e közötti időszakban végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól szóló beszámoló, valamint a Közbeszerzések Tanácsa 1997. é... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke:
93 A Közbeszerzések Tanács a módosító javaslatai közül különösen támogatandó az, hogy a bürokratikus elemeket mérsékelni kell, a tárgyalásos eljárás során az eljárási feltételeket szigorítani szükséges, és a döntőbizottsági eljárás jelentőségét is fokozni kell. (20.30) Egyetértek az zal is, hogy a közbeszerzések értékhatárát az európai értékhatárokhoz jobban kell igazítani. Örülök annak, hogy a Közbeszerzések Tanácsa a közbeszerzésben részt vevők oktatását, továbbképzését az elmúlt években nagymértékben elősegítette. Nagyon szépen kös zönöm mindenkinek, aki a közbeszerzési tanácsban ennek kapcsán dolgozott, elsősorban Berényi Lajos elnök úrnak, akivel együtt és Nyikos László úrral tartottunk egy úgynevezett továbbképzést a résztvevőknek, és azt tapasztaltuk, hogy az ilyen oktatást és to vábbképzést az illetékesek igen igénylik. Még azt szeretném megemlíteni, hogy az Európai Unió országaiban, de Izraelben is az ellenőrzések során az etikai követelményeket beépítik az ellenőrzési rendszerbe. El kell gondolkodni azon - itt most az izraeli ál lami számvevőszék törvényére gondolok , hogy ezeket az etikai követelményeket a majdani törvényjavaslat milyen formában tartalmazza. Egyet lehet érteni a közbeszerzési tanács azon megállapításával, hogy a nagyobb vállalkozások előnyben vannak az ajánlatte vők körében, még úgy is, hogy a törvény igyekszik a kis- és középvállalkozások részvételi esélyeit fokozni. De ha a hatékonyság követelményeit fontosnak tartjuk, akkor itt nehéz helyzetben vagyunk, mert nyilvánvaló, hogy a nagyobb vállalkozások a hatékonys ági kihívásokra pozitívabb választ tudnak adni. Tehát nem szabad túlpolitizálni, azt akarom mondani, a kis- és középvállalkozások mindenáron való támogatását. Bár én az elmúlt ciklusban nagyon sokat szóltam arról, hogyan kell a kis- és középvállalkozásokat támogatni, és sokan mások is tették ezt, de azért a hatékonysági követelmények sem mellékesek. Az elmúlt évek tapasztalata a meglévő hiányosságok ellenére is azt bizonyítja, hogy a törvény fordulópontot jelent a közpénzek felhasználásában, és a közbeszerz ési tanács a törvényből adódó feladatait megfelelően látja el. Azt egy törvénytől sem lehet várni, hogy a korrupciót teljesen visszaszorítsa. Gondoljunk csak arra, hogy Falusné Szikla Katalin a Közgazdasági Szemlében milyen sokrétűen elemzi a korrupció gyö kerét, vagy dr. Hámori Balázs, a Közgazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese az elmúlt év decemberében "Érzelemgazdaságtan" című könyvében vizsgálja a korrupciót, és mennyire mély gyökerei vannak a korrupciónak. Mi a parlamentben, az ország Házában teg yünk meg mindent azért, hogy a korrupciót visszaszorítsuk, de azt higgyük el, hogy a korrupció világjelenség, és ezt nagymértékben csökkenteni lehet, de bármilyen jó közbeszerzési törvénnyel sem lehet teljes egészében megszüntetni. Köszönetemet fejezem ki Berényi Lajos úrnak, a Közbeszerzések Tanácsa elnökének, aki sokat tett a törvény érvényesítéséért és a közbeszerzés gyakorlatának alapos elemzéséért. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Berényi urat és Latorcai urat, kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Latorcai János dr. Berényi Lajosra mutat.) Berényi úrnak adom meg a szót. DR. BERÉNYI LAJOS , a Közbeszerzések Tanácsának elnöke : Tisztelt Országgyűlés! Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm az észrevételeket, a jelentős támogató és kritikai észrevételeket is. A jelentésről annyit szeretnék elmondani még egyszer, hogy a Közbeszerzések Tanác sa a '97es tevékenységéről szóló beszámolót '98 júniusában az új Országgyűlésnek benyújtotta, tehát kicsit később került sor erre a tárgyalásra. Természetesen már dolgozunk a '98as jelentésen is, és az