Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 3 (53. szám) - Az általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP):
807 Az agrártörténet i visszatekintés nemcsak kuriózum kívánt lenni itt a Házban, hanem igazolni kívánta, hogy a hazai gazdaságpolitika már száz éve igényli ezeket az összeírásokat, és hosszabb távon is figyelembe vette és veszi ennek eredményeit. Jelenleg, amikor a szerződése k sora készíti fel az országot az Európai Unióhoz való csatlakozásra, említenünk kell - ahogy az expozé is megtette - a törvényjavaslat elfogadásának külgazdasági indokait. Az Európai Unió Tanácsának 1996. június 25ei, 1996/411. számú döntése a közösség v alamennyi tagországa számára kötelezővé tette a nemzeti agrárstatisztikák felülvizsgálatát és egységesítését. A feladat elvégzésének első lépéseként több országban helyzetfeltáró, általános mezőgazdasági összeírást kell elvégezni, hozzánk hasonlóan. Az Eur ópai Unió agrárstratégiájához való igazodás mellett az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO is világcenzus elvégzését javasolta a 2000. évre, ahogy ezt a miniszter úr is említette. A modern agrárstatisztikai adatgyűjtések és az EU statisztik ai követelményeinek teljesítése csak a teljes körű összeírásra alapozva teremthető meg. Ennek alapján a későbbiekben a reprezentáció elvének alkalmazása mellett az egyes szükséges adatok sokkal kisebb pénzügyi erőforrás felhasználásával állíthatók elő. Ahh oz azonban, hogy a reprezentációhoz szükséges szakmai és nemzetközi követelményeket kielégítsük, ismernünk kell a mezőgazdasági üzemek és kisgazdaságok teljes körére kiterjedő alapadatokat. Ennek pénzügyi igénye - ahogy a miniszteri expozéban is elhangzott - kétmilliárd forintos nagyságrendű. Ugyanakkor a későbbi években megbízható információk előállításához már sokkal kisebb pénzügyi ráfordításokhoz juthatnunk. A feladat nagyságát csak növeli, hogy Magyarországon nincs a tényleges földhasználatról nyilvánt artás, és jelentős azoknak a gazdáknak a száma, akik nem a mezőgazdasági vagy falusi településen élnek, hanem a kárpótlás következtében más helységekből, városokból járnak ki visszakapott földjeikre gazdálkodni. Nagyon érdekes lesz ezt is megtudni, hogy ez eknek a számaránya milyen nagy. Az alapvető fontosságú ismérveket - földterület, munkaerő, állatállomány, gép- és eszközállomány s a többi - a törvényjavaslat, ahogy már többször említettük, 2000. március 31ei eszmei időponttal javasolja regisztrálni. Az összeírásért a KSH felelős, és a munkában széleskörűen együttműködik - nagyon helyesen - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium területi adminisztrációjával. Felhasználja az idén induló termelői regisztert, valamint a Magyar Agrárkamara ősterme lői igazolványainak kiadásával kapcsolatban keletkezett adatokat is. Ezek a körülmények lehetővé teszik a költségvetési pénzeszközökkel való takarékoskodást és azt, hogy a gyűjtött adatok fogalomazonossága, összeegyeztethetősége, egyöntetűsége megteremtődj ön. Magyarország nemzetközi érdeke, hogy a mezőgazdasági statisztika elfogadható legyen az Eurostat és az EU Bizottságának mezőgazdasági ügyekért felelős 6. főigazgatósága számára. Ezért az előkészítő munkában és az értékelések elvégzé sekor mindenképpen célszerű az Unió szakembereivel való szoros együttműködés. Hiteles és megbízható agrárstatisztikai adatok kimunkálására van szükség, hiszen ezekre az adatokra alapozva lehet majd a tárgyalásokat folytatni és a magyar mezőgazdaságot az Eu rópai Unió piacszabályozási és támogatási rendszerébe beléptetni. Kérem képviselőtársaimat, hogy az általános mezőgazdasági összeírás elvégzése mellett elhangzott gazdaságpolitikai és integrációs törekvéseinkbe illő indokokat fogadják el. Köszönöm figyelmü ket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Kapronczi Mihály képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából; majd őt követi Kékkői Zoltán képviselő úr. Öné a szó, képviselő úr. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) :