Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 3 (53. szám) - Az általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
804 nem egy ritka jelenség, és ot t van egy ilyen sajátos fogyasztói igény , és ki az, aki efölött van már, tehát rendszeres piaci értékesítést folytat. Ahogy ez a törvény előírja, az adatfelvétel a 2000. március 31ei eszmei időpontot célozza meg. Nyilván a tavaly elfogadott törvény szer int ebben az évben lett volna szerencsés ezt a teljes körű összeírást megtenni, de kormányváltás volt, nyilvánvalóan az ágazat szabályozása is módosult. Ezt a 2000es határidőt jó felkészüléssel, valóban egy alapos előkészítés után tarthatónak lehet venni. Az 1. § rá is tér arra, hogy reprezentatív jelleggel is szeretné ezt fenntartani a későbbiekben. Ez egy nagyon jó dolog, de ennek valahol állandónak kellene maradni, úgy, ahogy az az Európai Unióban is elfogadott gyakorlat, hogy aki reprezentatív többletadatszolgáltatást vállal - önkéntesen természetesen , az egy megfelelő, ehhez arányló támogatást is fog kapni, és akkor a mindenkori kormányzat számára minden szektorról egy olyan mobil adatbázis áll rendelkezésre, ami a kicsit, a közepest és a nagyot is egy ilyen többletszolgáltatásra ösztönző támogatás alapján adatokkal tudja ellátni, és végül is ezt az adatszolgáltatást akár különböző alapokból is le lehet hívni. A törvénynél megfogalmazódik - és az előttem szóló Zsikla Győzőt csak támogatni tudom ebben , hogy a 4. § olyan adatokra is kíváncsi, ami nem biztos, hogy alapja lehet a teljes körű mezőgazdasági összeírásnak, és lehet, hogy gátolhatja is a valós adatszolgáltatást. Nevezetesen az i) és j) pontban jelenik meg a gazdálkodás költsége, jövedelme, v alamint a gazdaság egyéb, nem mezőgazdasági jellegű tevékenysége. Én azt gondolom, hogy ezt a feltételrendszert éppen a reprezentatív adatszolgáltatás irányába kellene eltolni, és aki önként ilyen adatot szolgáltat, azt én majd el fogom ismerni egyéb támog atással. Míg a másik oldalról ennek a két adatnak a szolgáltatása egyébként is megtörténik, mert azért van egy adóbevallás, még akkor is, ha adófizetési kötelezettség nincs egy körnél, és természetesen működnek olyan párhuzamos nyilvántartások, amelyekben ilyen jellegű adatokat a tényleges termeléssel foglalkozónak szolgáltatnia kell. Azt ugyanis nem tudnám elképzelni, hogy mondjuk, a három vagy négy nyúllal foglalkozó gazda egyáltalán jövedelméről nyilatkozzon, vagy ha ezt a kérdezőbiztos felteszi neki, ak kor visszahőköl, és lesz benne egy természetes ellenállás, hogy hoppá, már a három nyúl után is le akar valamit nyúlni az állam, ezért inkább eltagadok belőle kettőt. Ezek olyan pszichés szempontok, amit egyegy ilyen rendelkezésnél valószínűleg majd figye lembe kell venni. Felvetődött a gazdasági bizottság kisebbségi előadójánál az adatvédelmi biztos véleménye. Ez valóban fontos dolog, mert amikor mi ezt tárgyaltuk a mezőgazdasági bizottság ülésén, akkor én tettem föl ezt a kérdést a minisztérium ké pviselőjének, hogy az adatvédelmi biztossal egyeztetve lette, mert korábban nekünk már voltak bizonyos konfliktusaink egyegy adat kapcsán az illető személlyel, és nyilvánvalóan mindig neki volt igaza. Ezért, hogy egy újabb ilyen helyzetet elkerüljünk, sz erencsésnek tartjuk, hogyha az egyeztetés megtörténik. Erre az volt a válasz, hogy igen, megtörtént az egyeztetés, az adatvédelmi biztosnak semmiféle kifogása nincs, pedig jóllehet, mi már ugyanazt az előterjesztést tárgyaltuk, mint amit a gazdasági bizott ság később, és itt az 5. § (4) bekezdésénél, valamint a 6. § (2) bekezdésének b) pontjánál merülnek fel adatvédelmi problémák. Én azt gondolom, hogy ez akár képviselői módosító indítvánnyal is kiküszöbölhető. Én azt hiszem, hogy ha ebből a törvényből kives szük mindazon szabályokat, amelyek részben a pontatlan vagy eltitkolt adatszolgáltatásra ösztönöznek vagy esetleg bizonyos adatvédelmi előírásokat sértenek, akkor egy kezelhető és valóban olyan törvény születik meg, amelyre szükség van, és amely hosszú táv on is az ágazat valódi feltételrendszerének megfelelő adatszolgáltatást biztosítja. (10.00) Még kitérnék arra, hogy itt említették páran, hogy nincsen szankció. De van szankció, mert attól, hogy ez a törvény kifejezetten nem említi - de módosító indítvánny al természetesen még azt is meg