Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Az 1999. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által térítés ellenében történő igénybevételéről szóló országgyűlési határozat... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
732 Ez tehát az a hármas szempontrendszer, amely mint rendező elv működött az anyag ö sszeállításánál, már ami a csapatmozgások kategóriabesorolását illeti. (19.10) Azok az országhatár átlépésével járó katonai mozgások, amelyek nem a fenti kategóriahármasba tartoznak - ilyenek például a látogatások, bemutatók, repülőnapon történő részvétel ek , bár katonai szervezeti keretek között, katonai vezetés alatt valósulnak meg, nem hozhatók közvetlen kapcsolatba az alapfeladatokra való felkészítéssel, illetve azok begyakorlásával. Az ilyen tevékenységekre, feladatokra nem a kiképzési szabályzatok e lőírásai, hanem más előírások és szabályok vonatkoznak. Tehát a fenti elvek alapján kerültek csoportosításra a határozati javaslatban foglalt csapatmozgások. Az első részben - már ami az I. fejezetet illeti - a parlamenti hozzájárulást igénylő csapatmozgás okról kaphatunk átfogó képet, valamint a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által történő tervezett igénybevételeit találhatjuk meg. Ez található a II. fejezetben. A második részben az előzetes parlamenti jóváhagyást nem igénylő csapatmozgások található k tájékoztató céllal, mint ahogy ez az anyagból is kiderül. A kezünkben lévő határozati javaslatról elmondható, hogy a csapatmozgások felsorolásán, rövid leírásán túl költségtervezést és bevételi tervet is tartalmaz, amely egyértelműen utal arra, hogy a ja vaslat szakmailag jól előkészített, részletesen kimunkált. Az anyag részletes áttanulmányozása után látható, hogy a csapatmozgások tervezésénél egyfajta szimmetria, egyensúlyra törekvés is érvényesült. Úgy gondolom, összességében elmondható, hogy a gyakorl atokon való részvétel a csapatok kiképzési színvonalát emeli, a lő- és gyakorlóterek átengedése pedig bevételt jelent a Magyar Honvédség, illetve a területileg illetékes önkormányzatok részére. Közös érdekünk a Magyar Honvédség alkalmazhatóságának magas sz inten tartása és az anyagitechnikai lehetőségekhez mérten továbbfejlesztése. A most tárgyalt határozati javaslatban szereplő két- és többoldalú kapcsolatokon alapuló gyakorlatok többek között ezeket a célokat is szolgálják. A külföldi fegyveres erők magya rországi tartózkodásának speciális, újszerű formája a hazai gyakorló- és lőterek térítés ellenében történő igénybevétele. 1997ben szlovén, olasz és holland, 1998ban olasz fegyveres erők ilyen jellegű gyakorlatára került sor. 1999re a határozati javaslat elkészítéséig a tájékoztatás szerint az olasz és a szlovén féltől érkezett igénybevételi szándék hazai lőterekre. A közös kiképzések, gyakorlatok és rakétaéleslövészetek, valamint a látogatások költségei 317 millió forint összegben a tájékoztatás szerint a tárca költségvetésében szerepelnek, így a csapatmozgások jóváhagyása többletköltséggel nem jár. Összességében megállapítható, hogy a beterjesztett határozati javaslatban foglalt gyakorlatokon, rendezvényeken való részvétel hozzájárul az érintett egysége k kiképzési színvonalának emeléséhez, elősegíti a tapasztalatcserét, és mindezeken felül bevételt jelent a honvédelmi tárca, valamint az érintett önkormányzatok számára is. Az elmondottak alapján a határozati javaslatot a két módosító indítvánnyal együtt j ónak tartjuk, és a tisztelt Ház részére elfogadásra javasoljuk a Fideszfrakció nevében is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra megadom a szót Mécs Imre úrnak, az SZDSZ képviselőjének. MÉCS IMR E (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy áttekintve az előterjesztést, kiderül, hogy igenis nagy szükség volt arra, hogy az Országgyűlés plénuma jelentse a civil kontrollt ebben a kérdésben, hogy az Orszá ggyűlés plénuma tekintse át a Magyarországra beérkező és a Magyarországot elhagyó katonai mozgások egészét.