Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOCSI LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
716 Ennek alapján jelenleg folyamatban van a szükséges kormánydöntés és a két ország közötti nemzetközi szerződés előkészítése. Magyar részről a határátkelőhely mielőbbi megnyitását szorgalmazzuk, melynek időpontjáról a képviselő urat, az érintett települési önkormányzatokat, a társulásokat és a megyei önkormányzatokat, valamint a közvéleményt tájékoztatni fogjuk. Ké rem a képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Az interpellációk és kérdések végéhez értü nk. Megköszönöm figyelmüket. Most pedig félórás szünetet rendelek el, tehát 17 óra 30 perckor folytatjuk munkánkat. Köszönöm szépen. (Szünet: 17.0218.03 Elnök: dr. Wekler Ferenc Jegyzők: Kocsi László és Molnár Róbert) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Miután ma este sok szavazásra kerül sor, javaslom, jelenlétmegállapítással ellenőrizzük, hogy mindenkinek a gépe be vane kapcsolva. Kérek mindenkit, foglalja el a helyét. (Közbeszólások: Nem lehet hallani!) Tisztelt Országgyűlés! Jelenlétmegállapítást javaslok annak érdekében, hogy ellenőrizzük, mindenkinek működike a szavazógépe. Kérem, hogy mindenki foglalja el a helyét, s most nyomják meg a gombot. (Közbeszólások: Melyiket?) A három gomb közül bármelyiket. Balról az első három gomb bár melyikét nyomják meg, kérem! Amennyiben mindenkinél megjelent a zárójel, akkor a gép működik. Illés Zoltán gépe ezek szerint nem működik, kérem bekapcsolni. (A jelenlévők száma: 239.) Döntés Házszabálytól való eltérés tárg yában: ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Ma délben a házbizottság ülésezett, de nem volt egyetértés a H/812. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslat tárgyalásának további ütemezéséről. A benyújtott módosító javaslatokra figy elemmel és annak érdekében, hogy az előterjesztés elfogadására még a mai napon sor kerülhessen, az Országgyűlés elnöke H/812/5. számon a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyzőt, ismertesse az elnöki indítvány t. KOCSI LÁSZLÓ jegyző : Javaslat a Házszabálytól való eltérésre. A Házszabály 26. §ának (3) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva, tekintettel arra, hogy a házbizottságban nem alakult ki teljes egyetértés a Házszabálytól való eltérés kérdésében, az alábbiakat javaslom az Országgyűlésnek: Az Országgyűlés az 1999. március 2i ülésnapján tárgyalja meg és határozzon az 1999. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a haza i gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló H/812. számú országgyűlési határozati javaslatról. Ennek érdekében úgy térjen el a Házszabály 106. és 107. §ának rendelkezéseitől, hogy a zárószavazásra ugyanazon a napon, 1999. március 2án sor kerülhessen. Áder János. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :