Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 1 (51. szám) - A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
597 Az előterjesztő képviselő úr a kapcsolódó vállalkozások Befolyásszerzés gazdasági társaságokban című fejezetében kívánt rendet teremteni. Éppen ezért nem értem a logikáját az 5. szám ú előterjesztésnek, amely megnyitja a második részt az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokra. Gyakorlatilag az egyszemélyes társaságokra is ki akarja terjeszteni teljes mértékben a törvénymódosítás elképzelését. Azon túl, hogy érzésem szerint ez házszabályellenes, bár ismerem a Házszabálynak azt a 94. § (3) bekezdését, mely szerint nyilvánvaló érintettség miatt megnyitható más paragrafus is, érzésem szerint ez itt erőltetett módon kapcsolható össze. Hiszen ha ez összekapcsolható lenne, akkor me g lehetett volna nyitni akár már az l. részt is, a gazdasági társaságok közös szabályait, ahol a közkereseti társaságokra és az egyszemélyes kft.s részvénytársaság viszonyára is ki lehetett volna terjeszteni, de ez már egy nagy terjedelmű szabályozás, mód osítás lett volna, holott képviselőtáram alapelőterjesztése és módosító indítványa nem ez volt. A magam részéről azt kérem a tisztelt képviselőtársaktól, gondolják végig, hogy az általános vitában is elhangzott érvek alapján, a bizottságokban elmondott ér vek alapján a 3. és 4. számú módosító indítvány mindenféleképpen valamilyenfajta megoldást ad az alapvető problémára és az általam fölvetett problémára is, és mindenképpen vessék el az 5. számú indítványt, amelyik még az előterjesztőnél is kategorikusabb é s szélsőségesebb megengedést tesz lehetővé. Ezzel kapcsolatosan viszont szeretném elmondani, hogy mi most már nem tudjuk, mi a célja a törvény ilyenfajta módosításának, mivel az előterjesztő képviselője támogatta az 5. számú indítványt. Nem értjük, miért. Azért nem értjük, mert a kormány képviselője nem támogatta. A kormány képviselője legalább következetes volt, mert az összes módosító indítvánnyal nem értett egyet, és ennek van következetessége, hiszen a kormány korábban elmondta, hogy nem ért egyet azzal , hogy egyenkénti törvénymódosítással egy közös jogalkalmazás egységét megbontsuk. Javasolom, térjünk vissza az alapgondolathoz. Amennyiben a tisztelt parlament a 3. és a 4. számú indítvány valamelyikét támogatja, akkor érzésem szerint mód és lehetőség van rá, hogy a törvény az alapvető koncepcióját ne hágja át, és ne egészen más síkra terelődjön. Ha ezt nem teszi meg, akkor csak abban tudok reménykedni továbbra is, hogy az Igazságügyi Minisztérium megpróbálja összegyűjteni ennek a törvénynek az alkalmazásá val kapcsolatos összes fölmerülő javaslatot, elképzelést, és ebből egy nagyobb terjedelmű törvénymódosítást fog előterjeszteni. De ha egyetlen módosító indítványt sem fogad el a parlament, az 5.t viszont elfogadja, akkor szeretném elmondani, hogy a szocia lista képviselőcsoport ebben a formában ezt a törvényjavaslatot nem tudja támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rubovszky György képviselő úr jelezte, hogy hozzá kíván szólni. Most vagy az összes hozzászólást követően kíván reagálni, képviselő úr? DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz) : Az összes hozzászólást követően. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Akkor kérem egy kicsit a türelmét. Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képvi selőcsoportjából, kért szót. Képviselő úr, önt illeti a szó. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egy alapvető jogalkotási kifogá s az, amit leginkább el kell mondanom, egy alapvető jogalkotási elvnek a figyelmen kívül hagyása az, ami leginkább zavar engem ebben a törvényjavaslatban, amire röviden szeretnék most visszatérni. Nagyon szerencsétlennek tartom azt, hogy egy törvénynek, am i egyéves talán, néhány hónap elteltével már a második, apró módosítása áll itt előttünk. Tulajdonképpen nem nekünk, hanem az Igazságügyi