Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
451 Az adósságcsere kapcsán elhangzott a jegybankelnök úr beszámolójában, hogy ennek a társadalmi kihatásai manapság nem jelentősek. Ennek cáfolatára ellenvéleményként hadd fogalmazzam meg azt, hogy 1996ban a központi költségvetés kamatkiadásai 550 milliárd forintot tettek ki. 1997ben, tehát a most vizsgált beszámolási időszak tekintetében már 820 milliárd forintot tettek ki. Itt van egy 270 milliárd forintos növekedés. Viszont a szóban forgó adósságcsere által generált kamatnövekedés ebből a 270 milliárdból 120 milliárd. Ennek a ténynek az ismeretében, azt h iszem, a társadalmi érzékenysége, társadalmi vetülete mellett a Magyar Országgyűlés, annak képviselői nem mehetnek el. Mindezek alapján a jegybanki pénzügyi folyamatok önállósulása, a reálgazdaság, majd a kormányzati szektor fölé történő emelkedése egyre e rősebben veti fel a központi bank és az állampapírpiac hathatós ellenőrzésének az igényét. Szükség van a jegybank jövedelempozícióinak számszerűsítésére és az államadósságtömeg prognosztizálhatósága érdekében egy áttekinthetőbb helyzetkép Országgyűlés el őtt történő megjelenítésére. Ebben az esetben válna megítélhetővé a jegybank jövedelempozíciója, reális jövedelempozíciója, aminek alapján meghatározható lenne az államadósságtömeg szükséges mértékű és időbeni ütemezése. Ezzel összefüggésben az állampapír piac pénzügyi kormányzati oldalról való kedvezőbb áttekintése is megvalósulhatna. Mindezek elmaradása jelenleg a pénzügyi kormányzat mozgásterét csökkenti. Például az 1999. évi költségvetési törvényben az Állami Számvevőszék úgy fogalmaz, hogy az előterjes ztésből hiányzik a költségvetési hiány finanszírozásának mérlege eszközök szerinti bontásban. Annak idején különböző bizottsági üléseken fölvetettem, hogy miért hiányzik, és mit lehet ellene tenni. Az volt a válasz, hogy üzleti titok. Na jó, hát a '98 őszé n bekövetkezett tőzsdeválság, átfogó nemzetgazdasági és világpénzügyi válság kapcsán ezen üzleti titok, azt kell mondjam, elfogadható volt, hiszen elég válságos volt a magyar nemzetgazdaság finanszírozási helyzete, még az államadósságkezelő központ is ezt így ítélte meg, mert én mint képviselő gondoltam, hogy kaphatok felvilágosítást az államadósságkezelő központnál e tekintetben, a finanszírozási stratégia tekintetében. Utánajártam, hát azt kell mondjam, hogy annyira üzleti titok volt, hogy nem kaphattam . Nyilván a pénzügyminiszter úr tudja ezen stratégiát, hogy miből finanszírozzuk majd a '99. évi költségvetési hiányt, vagy az azt követő éveket. Kérem szépen, összességében mi úgy ítéljük meg, hogy az adósságállománynak, ha folyó GDPárasan nézzük, valóba n a csökkenése megy be, de ugyanakkor tömeg vonatkozásában, adósságtömeg vonatkozásában pedig a növekedése, és ennek a kamatvonzata mindig magasabb. Azok a lépések, amelyeket a kormányzat, a jegybank az infláció megfékezésére tesznek, tulajdonképpen a társ adalom részéről nehezen érzékelhetők, mert azok az áldozatok, amelyeket az infláció leküzdése érdekében igyekszik megtenni a kormány, tulajdonképpen olyan mértékűek, amelyek az infláció leszorításából fakadó hasznot nem haladják meg. Mindezek figyelembevételével mi úgy ítéljük meg, hogy a '99. évi jegybanki költségvetés, az államháztartás központi költségvetése vonatkozásában volt egy 55,7 milliárdos előirányzat. Konkrétan itt arról van szó, hogy a jegybank az 1997. évben 55,7 milliárd forintot kellett volna hogy befizessen a központi költségvetésbe adó formájában, nyereségadó formájában. Tény ezzel szemben, ami megtörtént, 358 millió forint. Lehet, hogy egy kicsit cinikusnak tűnik, egy helyütt azt írtam egy hetilapban, hogy hát tulajdo nképpen Surányi Györgynek sem sikerülhet minden. Itt valóban van egy 55 milliárd forintos nyereségadóbefizetéselmaradás. Azonban ez kétségtelenül a '97. évi gazdálkodásra, az MNB gazdálkodására nem vet jó fényt. Emellett összefoglalásképpen azt is meg kel l említsem második pontként, hogy a Nemzeti Banknak a reálszektor vonatkozásában egy elsorvasztó refinanszírozási politikája érvényesül, hiszen kiemelten a mezőgazdasággal foglalkoztam, ahol megszűnt a felvásárlási váltó, a hosszabb finanszírozási idő a me zőgazdasági termelők vonatkozásában, megszűnt a mezgazdasági növénytermesztési munkákat elősegítő zöldhitelnek a lehetősége. Ezek a lépések, azt hiszem, a gazdasági növekedést is hosszabb távon vissza fogják fogni.
