Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
448 tartalékolásból adódó jövedelemkiesés alacsonyabb a partnerországokban, így a versenyképesség megőrzése elviekben egy alacsonyabb tőkekövetelményt indokolhatna Magyarországon is. Most kétségtelen az, hogy amennyi ben az állampapírbefektetések arányának további növekedése következik be - most már két év után bölcsebbek vagyunk, talán mindenki; ez bekövetkezett , úgy a tartalékráta szintje csökkenni fog Magyarországon. Csökkent is. Ám azonban az kétséges - írom , hogy a tartalékrátafeltöltést megoldó jegybankképes eszközöknél magasabb hozamú befektetésekre lelne a kereskedelmi bankrendszer, ismerve a külföldi cégek finanszírozási körülményeinek alakulását, továbbá a hazai vállalkozások többnyire hitelképtelen pozí cióit. Ehhez csak egy mondat magyarázatként: a nemzetközi cégek nem a magyar kereskedelmi bankrendszeren keresztül finanszíroztatják magukat. Ezek a külföldi cégek tőkeerősek. Ezek nem bankorientáltak, hanem maximum tőkepiacorientáltak. De ezen túl külföl di származási helyről, az anyavállalatoktól a megfelelő tőke mindig rendelkezésükre áll. Az az IBM vagy a General Electric, a General Motors nem szorul arra, hogy egy ABN Amro Banktól vagy Erste Banktól hitelt vegyen fel, hiszen az a multinacionális cég, a mely a magyar nemzetgazdaság tőkeerejét többszörösen meghaladja, az tulajdonképpen magyar szempontból hagyományos hitelpiaci eszközökkel nem finanszíroztathatja magát. Végül is két évvel ezelőtt olyan állásponton voltam, hogy a kötelező tartalékrátának a m onetáris politika eszköztárában betöltött hagyományos szerepe a pénz- és tőkepiacok sajátosságainak jelenlegi körülmények között megváltozott, funkciója leginkább abban jelölhető meg, hogy a kötelező tartalék a jegybankpénz iránti kereslet stabil elemeként szolgáljon, s a pénzforgalomban történő felhasználhatósága csökkentse a pénzpiaci kamatok volatilitását,ezáltal megkönnyítve más monetáris politikai eszközök alkalmazását. A '90es évek második felében írom: a tartalékrátát csak korlátozott mértékben lehe t rövid távú likviditásszabályzásra használni. De egyúttal itt felmerül az is, hogy a kötelező tartalékráta alakulásán keresztül nézni egy nemzetgazdaság teljesítményeit, pénzügyi folyamatait, tulajdonképpen idejét múlt megközelítés. A '90es évek elején a tartalékráta még alkalmas volt erre a szerepre, hogy egyszeri vagy nagyobb összegű pénzkivonást eredményezzen. '95ben már rátaemelési korlátai is nyilvánvalóvá váltak, mert a nominális ráta emelésével az effektív ráta nem nőtt arányosan. '96ban, amikor folyamatos tőkebeáramlás volt, illetve a devizakonverziót kellett semlegesíteni a likviditáskivonás érdekében, nem kellett a tartalékrátát emelni, ugyanis a passzív repó eszközével viszonylag erőteljesebb tőkebeáramlás esetén is kezelhetőek voltak a folyam atok. Másrészt a szabad banki források állampapírokba történő fokozódó befektetése nem indokolja a tartalékráták magas szinten történő tartását. Tisztelt Képviselőtársaim! A másik dolog, amire utaltam, most hogy így zárszámadást végzünk a Nemzeti Bank '97. évi tevékenységeiről, illetve én elsőként a képviselők között felemlítem az irányelveket is, amelyekhez tulajdonképpen a Nemzeti Banknak tartania kellett volna magát, illetve amely közgazdasági mutató jellemzői alapján most megítélhető a tevékenysége, az az inflációs rátáknak a viszonyai. (19.00) Ennek kapcsán, infláció kapcsán hadd utaljak arra, hogy az infláció kétségtelenül lassuló, mind kisebb az infláció emelkedésének a mértéke. Ezzel az itt lévő képviselők közül tulajdonképpen nem vitatkozik senki, a zonban, tisztelt képviselőtársaim, ami kimaradt a Nemzeti Bank jelentéséből, amiről nem beszélünk, amiről itt sem esett szó, az, hogy a környező országok hogyan állnak, milyen inflációs rátákkal dolgoznak. KözépKeletEurópában - mondanék néhány adatot - C sehország: évi átlagos növekedési ütem infláció vonatkozásában, termelői szektor, 5,5 százalék. Horvátország, ahol háború volt, '96ról '97re: 4 százalék. Lengyelország: 10,8. Szlovén Köztársaság: 6,2. Szlovák Köztársaság: 3,9. Ezzel szemben Magyarország 20,4 százalék. Tehát elképesztően magas ez az inflációs szint '9697. év vonatkozásában. Tehát azt kell mondjam, hogy történtek lépések kétségtelenül, de nem igaziak. Tehát igazi átütő sikert elérni KözépKeletEurópában a magyar
