Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 8 (46. szám) - A Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
42 ellen?! Hiszen előbb tisztázni kellene, hogy Magyarországnak akkor milyen érdekei is vannak! Kárpátmedence iek! Nekünk népünk egyharmada határainkon kívül él, olyan országokban, amelyek körülbelül velünk egyenlő méretűek, és amelyekkel szemben, anélkül, hogy valamely területi igényt támasztanánk mi velük szemben - noha természetesen sérelmeink vannak és érzelme ink még ezt is elmondatnák velünk , meg tudjuk védeni magunkat. Van most itt, a NATOcsatlakozás küszöbén olyan hadseregünk, amelyik a saját politikánkat oly mértékben alá tudja támasztani, hogy a Bolyai Egyetemet Kolozsvárott - éppen most itt van a tiszt elt román miniszterelnök úr, nyilván ez is szóba kerül - bevezessék, visszaállítsák? Mert ennél erősebb hadsereg nem kell nekünk - de ilyen kellene! És ilyen nincs! És viszont a NATO soha az életben bennünket erre nem fog felhatalmazni, nem fog segíteni, e llenben esetleg kiterjeszti a mi felelősségi körünket a török határig. Törökországgal Irán, Pakisztán határos, ahol atombomba van (Csige József: Irak!) , és Irakkal szintén, ahol hatalmas konfliktusok voltak és vannak. (16.10) Vagyis amikor mi annak a tizen négy és valahány tized százaléknak a nevében szólunk, akik a népszavazáson - amely egyébként nem volt százszázalékosan érvényes, mert nem vett rajta részt a választópolgárok 50 százaléka - nemet mondtak a NATOra, mi ezeknek a szószólói vagyunk, és úgy is kerültünk be a parlamentbe. Ünneprontók nem akarunk lenni, de a túlzóan patetikus szavakat tisztelettel visszautasítjuk. Ez nem az a pillanat, Magyarországnak itt most semmiféle dicsekvésre nincsen oka, hogy ebbe a szövetségbe bekerült, mert közben éppen c sak a legnagyobb mértékben folyik gazdasági gyarmatosítása, kiszolgáltatott helyzetbe kerülése, ugyanennek a hatalmas világerőnek a gazdasági megszállása; oda tartozunk, akikkel szövetségre lépünk, azoknak az államoknak a hatalmas pénzintézetei számára fiz etjük évről évre a kamatokat. És ezen kívül még most majd katonát is állítunk, no nem azért, hogy itt, a szűkebb térségben határozottabban tudjuk képviselni az érdekeinket, hanem azért, hogy azoknak a céloknak - amelyeket ismételten ugyancsak kint, fölöttü nk tűznek ki és döntenek el - megfeleljünk és azokat szolgáljuk. Ezen belül is lehet azonban jól is, kevésbé jól is törvénykezni, a kormánynak intézkedni. Ezért mi fenntartjuk azt az ellenállásunkat, hogy magát a NATOcsatlakozást mint olyat nem szavazzuk meg, mert még mindig nem tudunk lemondani arról a semlegességi törekvésről, amely '56ban fogalmazódott meg a magyarságban, és amelyet esetleg most olyan szépen meg lehetett volna csinálni, ha a nagyhatalmak engedték volna. Svájc, Szlovénia, Ausztria, Magy arország, Csehország, sőt most már Szlovákia is olyan kormánnyal rendelkezik, amely állhatott volna ide, és milyen szép semleges karéj volna itt, Európa közepén, annak az Európának a közepén, amelyért annyi háború indult - az első is, a második is. A harma dik már nem fog. Ezért a területért többet háborút nem fognak indítani a nagyhatalmak! Ha valahol háború indul, innen ezer kilométerekre fog az óriási népszaporulattal és az óriási gazdasági felíveléssel rendelkező világ térségeiben. Lehetnénk semlegesek, kimaradhatnánk ebből a háborúból. Ez a csatlakozás ezt majd nem fogja lehetővé tenni! De nem akarok tovább ilyen sötét gondolatokat pengetni, mert tudom, hogy ilyenkor, amikor mindenki más örül vagy legalábbis úgy tesz, hogy örül, mégis arra vagyok kénytel en felhívni a figyelmet, hogy a NATOcsatlakozás nem jogosítja fel sem az Országgyűlést, sem a magyar társadalmat arra, hogy feladja az önvédelem gondolatát. Ha mi belenyugszunk abba az állapotba, hogy nincs olyan hadseregünk, amely itt, ebben a környezetb en, a Kárpátmedencében megvédelmezzen bennünket, ha belenyugszunk abba, hogy ez így maradjon, ahogy most van, akkor rettentő nagy hibát, sőt bűnt követünk el! Ebbe nem lehet belenyugodni! Akár - a mi szavazatunk itt nyilvánvalóan nem számít - csatlakozunk , akár nem, a kötelesség fennmarad: a magyarságnak olyan hadseregre, olyan önállóságra van szüksége, amely meg tudja védeni itt, ezen körülmények között a hazát, a társadalmat, az embereket. Ezt nem lehet idegenekre bízni, mert az a nemzet elveszett, amely ik a saját szabadságát, függetlenségét, határait idegenekre bízza!
