Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
372 Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt dr. Fodor Péter, a Füstölgők Társas ága társadalmi szervezetének elnöke levelében írta, ők sem másodosztályú állampolgárok. Első osztályú gondolkodásuk bizonyítékaként idézem a következő sort leveléből: "A törvény azon részeit, amelyek a fiatalok dohányzását kívánják visszaszorítani, illetve megelőzni, társaságunk teljes mértékben támogatja." Ez pedig véleményem, véleményünk szerint azt jelenti, hogy a dohányosok elfogadják a törvényt, mert csak annak egésze garantálhatja a fiatalok minél teljesebb védelmét. Tisztelt dohányosok és ép tüdejűek , szívűek! Ez a törvény önökért és nem önök ellen szól. Hiszen mint hallhatták és sorai között olvashatták, legfontosabb feladatai közt tartja számon azt is, hogy helyet biztosítson e szenvedéllyel küzdők számára, akiket füstölgésük csillapodtán mindig sze retettel várnak vissza a jó levegőre. A MIÉP is ott kíván lenni, ezért a tervezetet s tervezőit, a túl kemény adminisztratív intézkedések hatékonyságának bűvöletéből kijózanítva, infarktusok nélküli teljes szívvel támogatja. Köszönöm, hogy meghallgattak. ( Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felhívom a képviselők figyelmét, hogy a házbizottság ajánlása alapján az egyes képviselői felszólalások időtartam a nem haladhatja meg a 15 percet. Először Pap János képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Kökény Mihály képviselő úr. Tessék! (11.30) DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fo gyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló T/296. számú törvényjavaslat rendkívül fontos és időszerű előterjesztés, mint szinte minden felszólalótól hallottuk. E törvény hiányában ma az ország lakosságának több mint a fele és minden gyermek - é s ez a legfontosabb - másodrangú polgárnak érezhetné magát, mert senki és semmi nem védi meg őket a dohányfüst okozta egészségkárosodástól. Ez a valóság és nem az, amit képviselőtársam az imént említett, mely szerint egyes lobbyk azt hirdetik, hogy amennyi ben elfogadjuk ezt a törvényt, illetve szigorú szabályozást hozunk, akkor a dohányosok másodrangú polgárokká válnának. Ez természetesen képtelen állítás lenne így. A környező országok törvényi szabályozását nézve, illetve az ország lakosságának álláspontjá t is jól szemlélteti a számunkra kiadott háttéranyag. Nagyon alapos és értékes munka, mint azt már előttem megdicsérték, kár, hogy a szellemisége és a következetes szigorúsága nem jelenik meg a törvényjavaslatban. A két anyag súlypontja és színvonala sajno s eltérő, jól példázza ezt a munkahelyi dohányzás megítélése. A háttéranyag szigorú szabályozást követelne a lakosság, illetve a lakosság köréből vett megkérdezettek véleménye alapján is, ezért azt mondom, hogy ez a szabályozás, javaslat ehhez képest laza és engedékeny. A kemény munkahelyi tiltást, véleményem szerint, az indokolja, hogy itt a legkiszolgáltatottabbak az emberek, tudniillik nem tudják elhagyni a munkahelyüket, adott esetben féltik az állásukat is, míg más helyeken, például a közterületeken va gy közlekedési eszközökön az embernek van módja választani, hogy dohányfüsttel terhelt helyen tartózkodik vagy sem. Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint abból az alapelvből kellene kiindulni, hogy ahol nemdohányzó egyén megjelenhet, ott füstmentes környezetet kell biztosítani, mert ez az alapjogaink közé tartozik. Ezen helyeken a tiltás az egyedül elfogadható megoldás. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a dohányosokat üldöznénk, mivel nekik megfelelő helyet kellene biztosítani arra, hogy ott má sokat, a nemdohányzó társaikat nem zavarva, a káros és környezetükre is veszélyes tevékenységüket saját élvezetükre folytassák addig, amíg tudják. Úgy hiszem, ez nem kirekesztés, csak a dohányosok önveszélyeztetését nem kívánjuk a védtelen társainkra kiter jeszteni.