Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
350 Mindezek miatt én magam javaslatot tettem az egészségügyi bizottság ülésén arra, hogy az előterjesztő vonja vissza ezt a tervezetet. Tettem ezt a javaslatot novemberben, amikor a parlament úgyis a költségvetéssel és az adótörvényekkel volt elfogadva, és azt kértem, hogy egy tartalmasabb, kidolgozottabb változatot hozzon majd vissza a Ház elé. Éppen ezért nem egy szavazásra került sor az egészségügyi bizottságban, hanem - még egyszer hangsúlyozom - hosszú vita után, a bizottság elnöke föltette azt a kérdést is, hogy javasoljuke az előterjesztőnek egy ilyen, átgondoltabb, új változat kidolgozását, és azt 1064, tehát döntetlen szavazatarányt elérve nem támogatta a bizottsá g. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennek a törvénynek az általános vitára való alkalmasságát pedig 1217 arányban fogadta el a kormánypárti többség. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó. DR. HARGITAI JÁNOS , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előa dója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság is tárgyalta a törvényt, és sok szempontból más álláspontra helyezkedett, más következtetésekre jutott, mint azt az előző képviselő asszony megf ogalmazta. Az ülés elején ebben a bizottságban is viszonylag élesek voltak a frontok, de a vita végére az ellentétes álláspontok összecsiszolódtak, és ez tükröződött a szavazásból, amit majd ismertetni fogok. Már a preambulumot is, a törvényt is sokan krit izálták az indulásnál. Ennek kapcsán elmondhatom, hogy a törvény és a preambulum is egyértelműen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy a nemdohányzóknak akar védelmet nyújtani, és olyan személyeknek, köröknek, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt foko zott védelmet kell hogy kapjanak. Az ő védelmüket akarja a törvény biztosítani. Ha az a kérdés, hogy ezt hogyan akarja megtenni, erre a válasz megint csak megfogalmazódik a preambulumban: a dohánytermékek fogyasztását szabályozza ez a jogszabály, és a forg almazásukkal szemben részleges korlátozásokat állít fel. Lényeges, hogy csak részleges korlátozások vannak itt, mert sokan más jogtárgyak szabályozását is elvárták volna ettől a törvénytől. Ugyanakkor a preambulum azt is megfogalmazza, hogy az ellentétes é rdekekre is tekintettel akart lenni a jogalkotó, tehát tiszteletben tartja azok jogát, akik a dohányzás lehetőségével élni kívánnak. Ha a preambulumot és a törvényt elemezve megnézzük azt, hogy milyen általános céljai lehettek a jogalkotónak, akkor a bizot tsági ülésen megfogalmazódott az, hogy az egészséges környezethez való jog az alkotmányban egyértelműen megfogalmazott jog. Ez egy olyan törvénytervezet, ami ennek az alapjognak az érvényesítését akarja direkt módon szolgálni. Közegészségügyi kérdéskör sza bályozásáról van szó, és az európai jogharmonizációs tárgyalások során is izgalmas kérdés. Nyilvánvalóan erre is tekintettel akart lenni a jogalkotó. Amint már mondtam, bizonyos jogtárgyak szabályozását - amit persze fel lehetne vetni a dohányzással összef üggésben - a jogalkotó nem akarta itt megtenni. A bizottság elismerte, és örömmel üdvözölte azt, amire a miniszter úr is utalt, hogy igen gazdag hatáselemzés kísérte ezt a törvénytervezetet. Ezt új képviselőként más törvények kapcsán még nem tapasztaltam a parlamentben. A mi bizottságunk is vizsgálta azt, hogy hogyan változott a jogszabály ahhoz képest, amit már az előző parlament tárgyalt. Mi nem gondoljuk azt, hogy elszegényedett vagy kiüresedett a törvény, sőt szigorításokat is vélünk felfedezni. Ilyenek : a kiskorúakkal szembeni szabályozás egyértelműen szigorított, a vendéglőket érintő szabályozás egyértelműbb szabályokat fogalmaz meg, a szankciórendszer - ha úgy tetszik - változott, bővült. Nemcsak az elkövetői, az aktív magatartást szankcionálja a törv ény, hanem a passzív magatartást is. Gondoljunk egy munkahelyi vezetőre,