Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 15 (79. szám) - Dr. Füle István (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mi lesz a nyári gátak sorsa a nagy árvíz után?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3471 nem bontottak vissza az eredeti, engedélyezett szintre, fenntartásuk ugyanakkor nem kívánatos, sőt, káros, mert bizonyos vízállásig az árvízi meder egy részét kizárják a vízlevezetésből. E körbe tartozik a vezsenyi nyári gát is, amelynek még érvényes vízjogi engedélye sincs. A korábbi tulajdonos termelőszövetkezet megszűnt, a földtulajdonosok pedig nem szerveződtek érdekeltségi közösségbe. Hasonló a helyzet a többi nyári gát esetében is. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nyári gát ak helyzetét még ebben az évben teljeskörűen áttekintjük, és javaslatot dolgozunk ki a további kezelésükre vonatkozóan. Azt azonban előre kell bocsátanom, hogy a nyári gátak csak korlátozott védelmet nyújtanak, amivel az ott gazdálkodóknak is tisztában kel l lenniük. Nem engedhető meg ugyanis, hogy az ellenőrizhetetlen módon kezelt nyári gátak veszélyeztessék a fő védelmi vonalakat és a települések biztonságát. A képviselő úrnak azt is el kell mondanom, hogy a közelmúlt pusztító árvizei nyomában Európában az a törekvés, hogy a folyó menti területeket vissza kell adni a természetnek. Ezzel összhangban született meg a hullámterek használatáról és hasznosításáról szóló márciusi kormányrendelet, amely kimondja: a hullámtér elsőrendű feladata a nagy vizek levezeté se. A hullámterek és bennük a nyári gátak megfelelő állapota olyan közösségi érdek, amelynek érvényesítését állami eszközökkel elő kívánjuk segíteni. Azon dolgozunk, hogy ezek a törekvések jogrendünkbe illeszkedően teljeskörűen megvalósuljanak. A megteendő konkrét javaslatok, intézkedések, jogszabálymódosítások kimunkálása ugyanakkor még néhány hónapot igénybe vesz. Természetesen azok elkészültével külön is részletesen tájékoztatjuk a képviselő urat. Már most úgy tűnik, hogy a kérdés kezelése több törvény módosítását teszi szükségessé, amelynek megismerésére és megvitatására módja lesz a tisztelt Országgyűlésnek is. Bízunk abban, és kérjük, hogy a nyári gátakat érintő parlamenti döntés kialakításakor a közösségi érdekek is megfelelő prioritást kapjanak. Add ig is rendkívül fontos, hogy a nyári gátak szerepét illetően senki ne vezesse félre a lakosságot, a mezőgazdaságból élő földművelőket. Kérem képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem Füle István képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP) : Természetesen a válasz szakmai részét elfogadom, a problémát, amit államtitkár úr is fölvázolt, ismerem, viszont a gond az, amire ma sem kaptunk egyértelmű választ, hogy mi lesz a gazdákkal. Ez - főleg a számokból következik - Vezseny esetében a gazdák jelentős részét érinti, de így van ez más településen is. Csak reménykedem abban, hogy a törvények valóban meg fognak születni, és úgy fognak megszületni, ahogy államtitkár úr fölvázolta. Ebben a reményben most, sajnos, éppen a gazdák miatt, nem tudom a választ elfogadni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Táj ékoztatom képviselőtársaimat, hogy nem fogadta el a képviselő úr az államtitkári választ. Ezért kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 172 igen szavazat, 69 nem szavazat és 8 tartózkodás m ellett fogadta el az államtitkári választ. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hegyi Gyula, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, "Hány kormánya van Magyarországnak?" címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Harrach Péter szociális és családügyi miniszter úr helyett Őry Csaba politikai államtitkár úr válaszol. Képviselő úr, öné a szó.