Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 15 (79. szám) - Kapronczi Mihály (MIÉP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Szegre akasztják-e jövőre a felszerelést a kispénzű horgászok?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP):
3444 Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem képviselő urat. elfo gadjae a választ. MOLNÁR RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a válaszát. Sajnálom, hogy ebben a kérdésben a kormány nem tud mihamarabb megfelelő lépéseket tenni, de elfogadom a válaszát, és remélem, hogy egyszer majd a szocialisták és a szabaddemokraták is átérzik ennek a súlyát. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Remélem, hogy a kérdés mihamarabb mindannyiunk által megnyugtatóan fog rendeződni, hiszen a vidéken élőket, úgy gondolom, nem szaba dna kirekeszteni a parlamenti tvközvetítésekből. Úgy gondolom, hogy a vidéken élőknek is látniuk kell a délszláv válságból és a NATOszerepvállalásunkból kampányt folytató szocialisták, és a 2 százalékos népszerűségnek békaperspektívából örvendő SZDSZese k konstruktívnak nem mondható parlamenti ténykedését. Köszönöm, elfogadom a válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Kapronczi Mihály (MIÉP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Szegre akasztjáke j övőre a felszerelést a kispénzű horgászok?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kapronczi Mihály, a MIÉP képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: "Szegre akasztjáke jövőre a felszerel ést a kispénzű horgászok?" címmel. Kapronczi képviselő urat illeti a szó. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A magyarországi horgászat és halászat ügyében interpellálni normálisan működő polgári demokráciában az e tárgyban hozot t törvény megalkotása után nem egészen két évvel nem lenne ésszerű és érdemes. Sajnos, Magyarországon más a helyzet. Az Országgyűlés 1997ben, az MSZPSZDSZ akkori többségével megalkotta a '97. évi XLI. törvényt, mely a halászatról és a horgászatról szól. Ez a törvény ahelyett, hogy megoldotta volna annak a sok százezer magyar horgásznak a gondjait, akiknek a horgászat a kikapcsolódást és felüdülést jelenti, ehelyett súlyosbította gondjaikat, és úgy tűnik, többségük számára lehetetlenné teszi az új évezred kezdetétől kedvenc időtöltésük gyakorlását. Az említett törvény ugyanis elsősorban a rendszerváltás előttről itt maradt, meggazdagodni vágyó szűk érdekcsoport pénzügyi vágyait valósítja meg, és nincs tekintettel annak a közel 350 ezer kispénzű polgárnak a lehetőségeire, akiknek ez a tevékenység az életükhöz kötődik és szenvedélyükké vált. A törvény ugyanis a horgászterületek pénzügyi alapon történő újrafelosztását írja elő haszonbérbe adás útján, amire a kis horgásznak nincs pénze, a Mohoszbó l pedig, úgy tűnik, eltűnt vagy nyoma veszett annak a közös pénznek, ami biztosíthatta volna a lehetőséget. Marad tehát itt is a külföldi tőke - így az üzletté váló horgászatot is csak a bőzsebű kiváltságosok gyakorolhatják majd. Mindezek után a nyugdíjaso k és fiatalok nyugodt lélekkel szögre akaszthatják felszereléseiket, nem fogják anyagilag bírni. Magyarország valamikor a horgászok paradicsoma volt, a törvény végrehajtása után az elektromos és hálós halászokon kívül a kiváltságosok lehetősége lesz. Várha tóan az orvhalászat is hatalmas mértékben fog terjedni. Kérdéseim: