Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (78. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1998. január 1. és 1998. december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámolója, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, a napirendi pont előadója:
3328 részéről, de külön örülök annak, hogy az embe ri jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságon belül létrejött egy ad hoc bizottság Hargitai János képviselő úr vezetésével, és ez a munka megkezdődött. Örülök annak, hogy ebben a munkában én is részt vehettem, illetőleg az általam vezetett hivatal is részt vehetett, és azt ígérhetem, hogy ez a részvétel hasonlóan intenzív lesz, legalábbis a mi szándékaink szerint, mint amilyen eddig volt. A másik probléma, ami ezzel szorosan összefügg, és kénytelen vagyok újra és újra szólni róla szinte imamalomszerűen ismé telve, a parlamenti képviselet máig meg nem oldott problémája. Ezzel adós maradt az első ciklus ugyanúgy, mint a második, és a harmadik ciklusban is magunk előtt görgetjük ezt az ügyet, holott megítélésem szerint legalábbis szakmai akadálya a kérdés megold ásának nincs; számos tervezet született ezzel kapcsolatban, ezek közül kellene kiválasztani végre azt, amelyikben legalább egy minimális konszenzust el lehet érni ahhoz, hogy ne görgessük magunk előtt továbbra is ezt a hazai és külföldi megítélésünk szempo ntjából sem lényegtelen ügyet. A harmadik probléma, amiről röviden szólni szerettem volna, a foglalkoztatás kérdése. Amit a tavalyi évben megvizsgáltunk, az egy gondolatmenet következetes folytatásának tekintendő, ugyanis tudjuk jól, hogy Magyarországon va n egy közösség, a honfitársainknak egy nem jelentéktelen száma, akik lényegesen hátrányosabb körülmények között vannak nemcsak az átlagnál, hanem az őket körülvevő környezetnél is. (19.50) Ezért alkotmányos, de azt hiszem, humanitárius kötelességünk is, ho gy törődjünk ezzel a problémával, hiszen ez probléma társadalmi méreteit, dimenzióit tekintve is igen jelentős, és jelentős hatással van a társadalmi békére, sőt a közbiztonságra is. Éppen ezért azt gondolom, meg kell vizsgálni azokat a területeket, amelye k okolhatók, főleg okolhatók ennek a helyzetnek a bekövetkezéséért, és amelyeken történő változtatás segítségével kiutat találhatunk ebből a zsákutcából. Az egyik meggyőződésem szerint az oktatás, amit a megelőző évben vizsgáltunk meg, a tavalyi beszámoló részét képezte. Önöknek alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy amit célul tűztünk ki, azt elértük, hiszen az ott felvetett javaslatok találkoztak az adminisztráció egyetértésével, egy részük menet közben megvalósult, és a tisztelt Országgyűlés is egyetértet t annak idején a tavalyi beszámoló elfogadása kapcsán az ott tett megállapításokkal. Ma eggyel tovább léptünk, mert hiszen mit ér a megszerzett tudás, ha ezt nem lehet a gyakorlatban alkalmazni, ha ebből - egyszerűen fogalmazva - nem lehet megélni, ha kisz orulunk a munkahelyekről, ha a munkaerőnket nem tudjuk eladni, nem tudjuk áruvá változtatni, ha nem tudjuk a családunk számára a legminimálisabb létfeltételeket biztosítani. Gyakran hangzik el, hogy az a cél, hogy családok ne a munkanélküliség keserű kenye rét egyék, hogy ne segélyekből legyenek kénytelenek élni, kiszolgáltatottan, emberhez nem méltó körülmények között, csak megfeledkezünk arról, hogy azok a jelenségek, amik ellen tennünk kell valamit, részben feltétlenül okolhatók azért, hogy ez a helyzet í gy van, ahogy van. Hiszen miközben azt kérjük számon egyes honfitársainktól, hogy miért nem helyezkednek el, miért nem dolgoznak, bizony a másik oldalon az okok között megfeledkezünk arról, hogy egy részük legalábbis azért nem tudja áruba bocsátani a munka erejét, mert egész egyszerűen visszautasítja a munkaerőpiac, és nem azért, mert a szaktudása, szorgalma vagy más képességei hiányoznak, hanem egyszerűen azért, mert létezik egyfajta előítéletesség, amelyik megakadályozza ezt a munkavégzést. Éppen ezé rt tűztük napirendre a foglalkoztatás területén tapasztalható előítéletesség, diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés megvizsgálását, és tulajdonképpen azt néztük meg, hogy jogrendszerünk kellően felderítie ezt a jelenséget, és ha igen, kellően hatékon yan szankcionáljae. Mindkét kérdésre nemleges volt a válasz, ezért természetes, hogy az általunk megfogalmazott indítványok, javaslatok, kezdeményezések e két jelenség kezelését szolgálták.
