Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (78. szám) - Határozathozatal a Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR
3299 A gyermekgondozási díjra történő jogosultsághoz szükséges biztosítási idő meghatározásánál véleményünk szerint figyelembe kell venni az oktatási rendszer változását is. Az úgynevezett emelt szintű középfokú oktatás esetén a tanulók esetleg öthat évet is tanulói jogviszonyban töltenek az adott intézményben, és azt követően állnak munkába. Javasolni fogjuk, hogy ezek a plusz évek is bes zámíthatóak legyenek a biztosítási időbe. A törvényjavaslat és az ezzel összefüggésben korábban tárgyalt országgyűlési határozat vitájában elhangzott kritikák közül egy valamire én is szeretném felhívni a figyelmet. Nevezetesen arról van szó (Az elnök csen gője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy a hetvenes... Akkor majd az általános vita folytatásában fogom elmondani. A törvényjavaslatot összességében elfogadásra javasoljuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, a MIÉP vezérszónokának. Tessék, képviselő úr! ERKEL TIBOR a MIÉP frakciója részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tiszt elt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A gyermekgondozási díj ismételt bevezetésének feltételeiről intézkedő törvényjavaslatot jól időzítve, egy héttel a nemzetközi gyermeknap előtt nyújtotta be a kormány. Ez a gyermekes családok életkörülményein segítő tör vényjavaslat egy újabb cölöp azon a mocsárból kivezető úton, amelyet olyan, az elmúlt egy évben meghozott törvénycölöpök előztek meg, mint az állampolgári jogon járó családi pótlék rendszerének a visszaállítása, a kötelező tandíjak eltörlése vagy a gyermek es családok gyermeknevelési költségeit mérséklő adócsökkentési lehetőségek visszaállítása. Nem lehet eléggé hangsúlyoznom, hogy ma lényegesen jobb lelkülettel, bizakodással tekintenek a jövőbe a családalapításra vállalkozó fiatal párok, mint tették ezt aká r másfél évvel ezelőtt. Akkor családellenes törvények Hornféle cölöpsora terelte a fiatal házasokat a kilátástalanság és a kiúttalanság mocsarába, és az előző kormány kétes értékű rekordja lett, hogy a gyermekeseket sújtó intézkedések nyomán történelmi mé lypontra zuhant a születésszám. Mennyivel jobb hangulata volt e törvényjavaslat miatt az idei gyermeknapnak, mint volt annak az 1994. évi Mikulás napjának, amikor a szocialista és a szabaddemokrata képviselők nagy tapsvihar közepette vonták meg a gyermekes családoktól a családosoknak korábban járó adókedvezményeket! A nemzet jövőjére fenyegető tény, hogy a szóban forgó pártok tagjai az akkori virgácsokat ma is suhogtatják, ma is hangoztatják azokat a képtelen érveket, amelyek szerint ők csak a gazdag gyerme kes családok indokolatlan jövedelemelőnyeit szüntették meg. (17.30) Hogy érzékeltessem ezeknek a családellenes érveknek a hamisságát, hadd idézzek néhány adatot 1995ből, amikor még az akkori kormánypártok szerint indokolatlanul jól éltek a gyerekes család ok, hiszen az első év felében még létezett családi pótlék és gyermekgondozási díj. Akkor a kétgyermekes családok kétharmadának jövedelme nem érte el az országos átlagot, a háromgyermekesek kilenctizede élt az átlagjövedelem szintje alatt, a négygyermekesek nek pedig közel 100 százaléka. A legnagyobb jövedelmű félmillió lakos közé a három- és többgyermekes családban élőknek mindösszesen 1 százaléka jutott be. A Bokrosprogram - ma már igazolhatóan - többségében az átlagosnál rosszabbul élő, szegény sorsú csal ádok létfenntartási forrásait kurtította meg. Ennek ismeretében nem kell azon csodálkoznunk, hogy társadalomkutatók egyértelmű jelzései szerint a gyermekes családok elnyomorodása 1996ban és 1997ben felgyorsult, és az egynél több gyermeket nevelők többség e tavaly a népesség legszegényebb egyharmadában, a létminimum alatt vagy annak peremén élt. Helyzetük annyira nyilvánvalóan kétségbeejtő, hogy ma már senki nem ad hitelt a gazdag gyermekes családok indokolatlan jövedelemelőnyéről szőtt szocialista és szaba ddemokrata meséknek.