Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 2 (75. szám) - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
3174 Tehát amit most jó szándékkal ad a kormány, azt később, ha az infláció felgyorsul, a fogyasztói árak megemelkedése révén ugyanúgy vissza is veszi. Mi tehát a gazdasá gi növekedés tartós alapjainak a megteremtésére szeretnénk a kormányzat figyelmét felhívni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Lotz Károly képviselő ú rnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ) : Lentner képviselő úr egyrészt elmondta a biztató jeleket, de felhívta a figyelmet bizonyos veszélyekre is; én csak tényszerűen szeretném az OECDnek a néhány nappal ezelőtt a magyar kormány számá ra átadott kvázi figyelmeztetésére felhívni a figyelmet. Az 1998as 5,1 százalékos fejlődés az OECDországok élcsoportjába helyezte Magyarországot, ezzel szemben az OECD meglehetősen súlyos figyelmeztetést küldött az első négy hónap eredményei alapján, ame ly az alapvető gazdasági költségvetési deficitre hívja fel a figyelmet, arra az egyensúlytalanságra - rossz kifejezéssel , amely a következő időszakban várható az első négy hónap exportimport arányromlása következtében, és ha ez így folytatódik, igen ros sz kilátásokat jósol a magyar gazdaság számára már erre az esztendőre. Mit javasol tehát? Három fő csoportot mond: igen erősen megszorítani a pénzügypolitikát, csökkenteni az állami kiadásokat és egyensúlyba hozni a külpiaci helyzetet, az exportimport hel yzetet. Tehát tulajdonképpen részben alá szeretném támasztani azt, amit most Lentner képviselő úr mondott a végén. Tehát amennyiben ezeket az intézkedéseket a magyar kormányzat nem fogja megtenni, tehát nem folytatja az 1998as tendenciákat, abban az esetb en egy nagyon súlyos helyzet állhat elő. Tudom, hogy ezzel kapcsolatban vannak fenntartások, a magyar kormány szerint egyelőre nem kell a kiadásokkal komolyan foglalkozni, én azonban szeretném nyomatékkal felhívni a figyelmet, hogy az OECD, amelyet a legmé rsékeltebb és a legelfogadhatóbb forrásnak tartanak világszerte, nem véletlenül küldte ezt a figyelmeztetést. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) (12.20) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Amikor az én közgazdasági analízisem vagy helyzetértékelésem inspirál vagy kiábrándít valakit, az egyformán érdekes. Ezért is köszönöm Lentner Csaba képvi selőtársamnak azt, hogy hivatkozott arra, amit korábban mondtam vagy mondtunk együtt valamilyen értekezleten. Valóban, a gazdasági növekedés többféle tényezőből tevődik össze. Az, hogy én most valamilyen meggondolás alapján, vagyis inkább példaképpen említ ettem a nagykanizsai látogatásunkat, az azért volt, mert ez éppen most történt, és úgy éreztem, beleillett abba a képbe, hogy milyen is a hírünk a világban, és hogy a befektetők hogyan látják a világot. Azt én nagyon jól tudom, és örülök, ha egymást figyel meztetjük arra, hogy a magyar polgárok élete, életszínvonala az itt megkeresett bérből tevődik össze, és az új munkaalkalmak úgy ebben az országban, mint más országokban, óriási hányadban, 708090 százalékban közép- és kisiparok munkája révén keletkeznek. Ez Magyarországon így van, és gondolom, így lesz, ha jó gazdaságpolitikával inspiráljuk, és e tekintetben, azt hiszem, nagyon kevés vitának van helye. Ha nem így értődött volna valakinek az én írásaimból vagy mondásaimból, az csak azért van, mert ott nem ez volt a példa.