Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Áder János): - FONT SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. FRAJNA IMRE (Fidesz):
3073 A magam részéről nagyon sajnálom, hogy a törvényalkotásban ilyen módszerekhez folyamodik a kormánytöbbség, éppen ezért a Szabad Demokraták Szövetsége nem tudja elfogadni ezt a módosítást. Köszönöm a figyelmet . (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Font Sándor képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A Béki Gabriella álta l elmondottakhoz egy rövid megjegyzésem van. Valóban, a kormánypárti többség szavazta meg az általa kifogásolt módosító indítványt, a Magyar Demokrata Fórum azonban nem szavazta meg, mert nem értett és most sem ért vele egyet. Nincs olyan szakértő és polit ikus, aki megmagyarázta volna az MDFnek, hogy miért jobb az ÁNTSZhez esetleg egyszemélyi döntést odaadni a személyi jogot illetően a gyógyszertárak esetében, és miért nem lehet azt a Gyógyszerész Kamarának adni, vagy ha nem, akkor miért nem maradt a mini sztérium keretében. (Taps az MSZP soraiban.) A Magyar Demokrata Fórum a Gyógyszerész Kamarát szervezeti felépítésében és szakmailag változatlanul alkalmasnak látja ennek a feladatnak az eldöntéséhez. A jegyzőkönyv hitelessége kedvéért mondom tehát, hogy ez t ugyan a kormánypárti többség megszavazta, de a Magyar Demokrata Fórum nem szavazta meg. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. KÖKÉNY MIHÁL Y (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványok egész sora azt a helyzetet próbálja meg kezelni - mint ahogy arról Béki Gabriella képviselőtársam már beszélt , hogy a módosító indítványo k szavazásakor a FideszMagyar Polgári Párt kihátrált a Magyar Gyógyszerész Kamara mögül, és minden magyarázat nélkül megváltoztatta korábbi álláspontját. A Szocialista Párt a törvényjavaslat tárgyalása során végig azt hangoztatta, hogy érdekelt az egészsé gügyben erős köztestületek működtetésében, és ez vonatkozik mind a Magyar Orvosi Kamarára, mind a Magyar Gyógyszerész Kamarára. Ezt képviseltük végig a vitában, és ezért alapvetően mindeddig támogattuk ezt a törvényjavaslatot. Azonban ez a pálfordulás benn ünket is meggondolásra késztet, és azt mondhatom, hogy ilyen körülmények között a Szocialista Párt a törvény egészét sem tudja támogatni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, FideszMagyar P olgári Párt. DR. FRAJNA IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Béki Gabriellának azt tudom javasolni, hogy ugyane kérdés kapcsán olvassa el azt a hozzászólásomat, amit a nyugdíjtörvénynél elmondtam. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Azt gondolom, nincs értelme folyamatosan kétségbe vonni kormánypárti képviselők jogát arra, hogy olyan módosító indítványt támogassanak, amivel egyébként a bizottsági ülésen a kormányuk esetleg nem értett egyet. Érdekes módon ezt az SZDSZ persze mindig cs ak akkor teszi, ha számára nem tetsző módosító indítvány támogatásáról van szó, ellenkező esetben, ha olyan módosító indítványt szavaz meg a kormánytöbbség, amivel ő is egyetért, akkor ez a probléma nem merül fel elvi problémaként vele szemben.