Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2955 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Asszony! A polgári koalíció kormánya az elmúlt közel egyesztendős tevékenysége alapján, azt gondolom, nyugodtan mondhatja azt magáról, hogy a családok kormánya. Varga Mihály államtitkár úr a k orábbiakban elmondott napirend előtti válaszában már utalt arra, hogy a polgári koalíció kormányának legnagyobb pártja - először a harmadik Magyar Köztársaság történetében- egy választási kampány során világosan, egyértelműen, könnyen érthető, kijelentő mo ndatokban fogalmazva elmondta, hogy kormányzati pozícióban melyek azok az intézkedések, amelyeket a magyar családok támogatása érdekében meg kíván hozni. Ezeket az intézkedéseket részben az 1999es központi állami költségvetés előterjesztése és a parlament kormánypárti képviselői által történő elfogadása során megtette, ezeket az ígéreteit betartotta. Azt gondolom, nem lehet elégszer idézni azt, hogy 1999. január 1jétől újra valamennyi magyar családnak alanyi jogon jár a családi pótlék; megszüntette a polg ári koalíció kormánya azt a felháborító diszkriminatív különbséget, amellyel az előző kormány gyermek és gyermek között különbséget tett. (9.40) A gyermekek után járó adókedvezmény intézményének a bevezetésével (Bauer Tamás: Az tesz különbséget!) nagyon je lentős támogatást ad a gyermeknevelési költségekhez a polgári koalíció kormánya. Én osztom képviselő asszonynak azt a véleményét, hogy rendkívül fontos, hogy a nehéz szociális helyzetben lévő családok gyermekei jelentős közösségi támogatást kapjanak a nyár i szünidő hasznos, kedvező eltöltése érdekében. Éppen ezért a kormány, az Ifjúsági és Sportminisztérium nemcsak hogy már kiírta, hanem el is bírálta azokat a pályázatokat, amely pályázatok keretében ebben az esztendőben 3328, a gyermekek nyári szünidőeltöl tését célzó program kap központi költségvetési támogatást, így a mai naptól kezdve kellő időben, a tanítási idő lejárta előtt pontos tájékoztatást kapnak az iskolák, a pedagógusok, a gyermek- és szülői közösségek arról, hogy milyen mértékű támogatást kapha tnak a nyári szünidő hasznos eltöltéséhez. Tisztelt Képviselő Asszony! Mély meggyőződésem, hogy ön is tisztában van azzal, hogy nem felel meg a valóságnak az az állítás, amit valóban hetek óta hangoztatnak a nyilvánosság előtt, hogy a töredékére csökkent v olna idén az a költségvetési támogatás, ami a nyári szünidőeltöltési lehetőségek központi költségvetési támogatására rendelkezésre áll. Részben az előbb említett kiírt és már elbírált pályázat keretében, részben az Ifjúsági és Sportminisztérium más pályáz atai keretében, részben más minisztériumok pályázatai során olyan jelentős, százmilliós nagyságrendet elérő költségvetési támogatás áll rendelkezésre, amiből természetesen az ön által említett nehéz anyagi, szociális helyzetben lévő családok gyermekei is r észesülnek. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy befejezésképpen egyetlenegy mondatára külön is reagáljak. A magam részéről, aki a harmadik Magyar Köztársaság történetében a választópolgárok bizalmából immár több mint kilenc esztendő óta vagyok or szággyűlési képviselő, természetesnek tekintem, és semmifajta furcsálkodó kijelentést nem tartok indokoltnak a tekintetben, ha politikai viták tárgya az Országgyűlés. Egyes politikusok, ellenzéki és kormánypárti képviselők felkészültségéről nyugodtan lehet kritikát mondani. Ugyanakkor azt gondolom, hogy méltatlan, elfogadhatatlan és - engedje meg, hogy ezt a kicsit talán lejáratott kifejezést használjam - visszautasítandó az, ha valakinek a gyermekek iránti érzelmi elkötelezettségét itt, ezen Ház falai közö tt bárki megkérdőjelezi. Azt gondolom, annak ellenére, hogy ön azon kormány támogatója volt, amely kormány nevéhez kapcsolódik a Bokroscsomag, és amely csomag következtében több tíz- és százezer családnak kellett (Zaj.) hihetetlen és fölösleges nehézségek kel szembenézni, ennek ellenére én ezt egy olyan politikai kényszernek tekintem, ami alapján ön támogatta ezt a csomagot, amely kapcsán eszembe sem jut az ön személyes, gyermekek iránti elkötelezettségét itt, e Ház falai között megkérdőjelezni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) :