Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár:
2950 A forrásokról néhány szót. A mostani költségvetésben 97 milliárd forint van ebben. Mi azt látjuk, hogy a jelzáloglevél kibocsátásával a piacról 30 milliárd, a felújítási piac segítségével pedig 50200 milliárd közé tehető az a piac, ami ezen a területen a rendelkezésünkre állhat. Végezetül szeretném önöknek azt mondani, hogy reményeim szerint sikerül egy olyan koncepciót k idolgoznunk, ami lehetővé teszi, hogy a gyermekek száma egy olyanfajta szempontként jelenjen meg, amit támogatni lehet. Hiszen a jövedelem, ha adóról van szó, akkor személyi, ha hitelezésről van szó, akkor családi. Mi tehát abban vagyunk érdekeltek, hogy a kettő közti ellentétet egy picit módosítani tudjuk, és erre azt a javaslatot tennénk megfontolásra a kormánynak, hogy a jelzáloglevél kibocsátásának kamattámogatását a gyerekek számának megfelelően valósítsa meg. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. ( Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, a kormány nevében ki kíván reagálni. Fónagy János politikai államtitkár úré a szó. Tessék! DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a s zót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány megkülönböztetett figyelmet fordít az otthonteremtés elősegítésére, így az ön által is említett összehangolt és sokrétű szabályozási politikára törekszik, amely alapvetően nem szociális , hanem társadalompolitikai kérdésként kezeli a lakásügyet. Ez a lakáspolitika eltérő megközelítést jelent a korábbiakkal szemben, amikor a támogatási rendszer elsősorban az új lakásépítésekre helyezte a fő hangsúlyt, s kevesebb figyelem jutott az egyéb la káspolitikai lehetőségekre, megoldásokra. Az otthonteremtés támogatási eszközrendszere széles körűvé tehető. A háztartás, a család számára barátságos, a mai igényeknek megfelelő otthon megteremtése számtalan módon történhet. Például új lakás felépítésével, vásárlásával, használt lakás vásárlásával, a lakás bérbevételével, meglévő, de nem megfelelő minőségű lakás felújításával, szűk, kis alapterületű lakás bővítésével, tetőtérbeépítéssel és ehhez hasonló megoldásokkal. Ezen lehetőségek közül szinte minden e gyes család esetében más és más az optimális megoldás. Ezt az adott helyzet és a körülmények döntik el, beleértve a család anyagi és lakáshelyzetét, valamint a helyi sajátosságokat, a helyi lakáspiac adottságait. A lakáspolitika alakításánál a korá bban kialakult helyzettől eltérően egyre inkább figyelembe kívánjuk venni ezeket a helyi sajátosságokat, ugyanakkor a változások megfelelő, folyamatos átmenetét is biztosítani kívánjuk. A Gazdasági Minisztériumban megkezdődött a lakáspolitika főbb irányair ól, a lakástámogatási és finanszírozási rendszer átalakításáról szóló előterjesztés kimunkálása. E munka során a kormány otthonteremtési programjából kiindulva, a lakáspolitika átalakítására a társadalmi konszenzust célzó javaslatok kidolgozása érdekében m unkabizottságokat hoztunk létre. A bizottságok munkájában részt vesznek a Miniszterelnöki Hivatal, a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minis ztérium és a Gazdasági Minisztérium munkatársai, a lakásszektorban működő társadalmi és érdekvédelmi szervezetek, továbbá a bankok és a tudományos kutatók képviselői. (9.20) A munkacsoportok sokszínű véleményt, szerteágazó javaslatokat fogalmaztak meg. Az előterjesztés összeállításánál mérlegeltük a szakértők és munkacsoportok anyagait, javaslatait is. Az előterjesztés tervezete elkészült, jelenleg tárcaközi egyeztetésen van. E társadalmilag fontos és reflektorfényben lévő témában az elérendő célokban lénye gében egyetértés alakult ki, azonban a támogatási, illetve finanszírozási rendszer átalakításának mértéke és módja még nem eldöntött. E rendszeren belül fokozott figyelmet kívánunk fordítani többek között az ön által is említett jelzálogintézményrendszer fejlesztésére, a jelzáloghitelezés jelentőségének növelésére.