Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 7 (70. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP):
2687 Tamással volt egy szakmai párbeszéd, aki szintén kiemelte - hiszen ezt egy cikkében le is írta és más közgazdasági körök is , hogy a gazdaság teljesítményére teljesen alkalmatlan a bruttó hazai termék, ráadásul abban a formában, ahogy jelenleg Magyarországon statisztikailag számítják. Ez hibás is, hiszen hibás egy ilyen mutatóba beépíteni például a vámszabad területek mozgását, mert annak legfeljebb az egyenlege szerepe lhet benne, de az is kérdőjelezhető. Ha ez alapján nézem és korrigálom ezt a mutatót, akkor bizony kiderül, hogy már csak ennek az egy tételnek a következményeképpen is az export legalább 30 százalékkal kevesebb lenne, amelynek a következményében természet esen a külkereskedelmi mérleg hiánya jelentősen növekedne. Ha a bruttó hazai termék mutatóját is korrigálom még egyéb, úgynevezett externáliákkal, külső tényezőkkel, akkor bizony - ha a tényleges teljesítménymutatót nézem, ez a nettó nemzeti jóléti mutató vagy a bruttó nemzeti jövedelem, vagy nettó nemzeti jövedelem - a tényleges teljesítmény közel 50 százalékát adja a most publikált hivatalos növekedési mutatóknak. Ez azt jelenti, hogy valójában jelentős forrásmódosítás történt még ilyen módszertani ügyesk edéssel, amely szakmailag sem állja meg a helyét, és egy hamis, rossz mutatót ad, amely nem felel meg, messze nem felel meg a valóságnak. Két kérdést szeretnék még kiemelni, ami nagyon jelentős a makrogazdasági fejlődés szempontjából, és érinti ezt az anya got is, amit nagyon egyszerűen intéznek el. Az egyik kérdés az eladósodás témája. Jómagam már a nyolcvanas évek elejétől foglalkozom ezzel a kérdéssel, de hadd utaljak a Társadalomkutató és Előrejelző Intézet közelmúltban készült jelentős tanulmányára vagy Nagy Pongrác ismert közgazdásznak a közeljövőben megjelenő, adósságtörténetünkkel és ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvére, hogy bizony ennek az anyagnak alapján és a felvállalt liberális gazdaságpolitika következményeképpen Magyarország továbbra is, még 2002ben is a világ legeladósodottabb országai közé fog tartozni, ahová ma is tartozik, illetve tartozott a közelmúltban. Ez pedig azt jelenti, hogy az első négy, első öt vagy az első három ország közé sorolható mint legeladósodottabb ország. Ilyen formába n gyakorlatilag ennek az átvitele 2002re egy olyan forrásterhet és forráskivonás terhét jelenti az országra vonatkozóan, hogy nincs mivel ellensúlyozni, ha ezt a liberális utat folytatják tovább. Átnéztem a Moody, a Standard & Poor és a japán hitelminősít ő ügynökségek adatait, és bizony annak ellenére, hogy szorgalmasan a lakosság jólétének terhére vagy életszínvonalemelésének terhére fizették ki az adósság kamatait, illetve a törlesztést, tehát a teljes szolgálatot, még mindig rossznak vagy közepesnek mi nősítik Magyarország hitelfizetőképességét. Ez egy olyan visszajelzés, hogy valójában nem oldotta meg az adóssághólabdának a magunk előtt való görgetése, újabb hitelekkel való finanszírozása azt a súlyos kérdést, amely ténylegesen a magyar gazdaság leépül ésének egyik alapköve volt. Nem teremtett változást ebben a fejlődési vonalban vagy legalábbis ebben a lefele irányuló fejlődési vonalban. Ha megnézzük a leadott anyagban, akkor abban mi szerepel? Az szerepel benne, hogy továbbra is az adósság fizetését vá llalja fel. Hiszen jól tudjuk, ha a teljes adósság mennyisége ma Magyarországon meghaladja a 40 milliárd dollárt, és ezen belül is amit átcsempésztek a belső adósságban, hiszen az exponenciális gyorsasággal növekedett 3000 milliárd forintról, már majdnem e léri a 7000 milliárd forintot, és még megmaradt a 25 milliárd dollár bruttó külső adósságállomány is; ezt azt jelenti, ha áttekintem ezt az óriási adósságállományt: akkor mit vállal föl a liberális gazdaságpolitika fizetett tisztségviselője? Azt, ami az an yagban szerepel, hogy forrás lehet a további privatizáció vagy újabb hitelfölvétel. Márpedig mind a kettő gazdasági csőd felé sodorja a gazdaságot. És mit fogunk privatizálni? A Dunaferr Rt.t, aminek a vagyonát már így is széthordták?! Vagy továbbá az egé szségügyben a kórházakat privatizálni? Elkótyavetyélni vagy külföldiek kezére átjátszani, ahogy eddig történt, súlyos korrupcióval terhelten? Miközben egy réteg megszedi magát, teletömi a zsebét, és luxusvillákat épít? Vagy mit fognak privatizálni? A termő földet, és ezzel a területünket is átjátsszuk idegeneknek?! Hogy állunk szembe akkor a magyar népességgel, a választókkal, milyen gazdaságpolitikát vállaltunk fel, miért mondták azt, hogy
