Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 7 (70. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
2656 Bevezetésül annak kívánok hangot adni, hogy mindenképpen helyes és üdvözlendő az a törekvés, amely szerint végre előtérbe kerül az áll amháztartás funkciók szerinti tervezése, illetőleg finanszírozása. Meggyőződésem, ha lesz erő ennek az átalakítási folyamatnak a végigviteléhez, ha mindezt megfelelő következetességgel foglalják majd rendszerbe, áttekinthetőbb és világosabb lesz az államhá ztartás egésze mind a tervezés, mind a beszámolás tekintetében. Azonban meg kell jegyeznem, hogy nagy ellenkezésre kell számítani, hiszen ebben az ügyben rengeteg az ellenérdekű fél. Ezzel párhuzamosan jónak tartom a több évre szóló államháztartási kitekin tést, tervezést, és annak állandóan göngyölt újragondolását, karbantartását, tehát magát a módszert. Persze lehetne vitatkozni az időzítésen, de én inkább azon a véleményen, elven állok, hogy egyszer mindent el kell kezdeni - ezt is; akkor is, ha ma esetle g túl sok a zavaró körülmény. Sokkal nagyobb baj, hogy az ebben a tájékoztatóban, ezekben az anyagokban foglaltak tartalmi elemeivel, elvi alapjaival nem tud a Magyar Igazság és Élet Pártja azonosulni. Az idő korlátozottsága miatt természetesen tudom, hogy a teljesség igényével nem léphetek fel. Bár szinte mondatról mondatra lenne mit vitatni, pusztán a számomra legfontosabb elvi kérdéseket fogom felvetni. (11.20) Frakciótársaim majd kiegészítenek. Az elképzelések egyik pillére, hasonlóan a monetáris iránye lvekhez, az infláció fenntartható csökkentése. Ez aztán direkt és indirekt módon tulajdonképpen összefügg az egész anyaggal. Az infláció elleni küzdelem és az ehhez kapcsolt monetáris politika tekintetében a következőket kell megjegyeznem. Ami az inflációt illeti, minden számszerű elemzés nélkül is megállapítható, hogy az utóbbi 1015 év hazai inflációja és az annyit emlegetett bérkiáramlás között semmilyen összefüggés nincs. Erről csak azok beszélnek, akiknek a jövedelme a magyar átlagjövedelmeknek mintegy százötvenszerese, és ezért ennyire irritáló, sőt nyugodtan ki merem mondani, gusztustalan, amikor erről olyan nagy előszeretettel beszél, mondjuk, az MNB elnöke. Az infláció nálunk alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az árban realizálódó a dók, járulékok és vámok, illetőleg a begyűrűző egyéb költségek, mint a 8 százalék garantált haszon az oly bölcsen privatizált energiaszektorban, az indokolatlanul magas kamatlábak, a külföldiek által felvert ingatlanérték és bérleti díjak, és sorolhatnám h osszú ideig. Másrészt a Magyar Nemzeti Bank által alkalmazott forintleértékelési gyakorlat, ezen belül az évek óta alkalmazott csúszóleértékelés hatása. Kétségtelen, ezen felül, de éppen a rossz megoldások alkalmazása miatt van és hat az árnövekedés irányá ba a köztudatba beépült inflációs várakozás is. Van még egy tényező, amiről szintén nem szoktak beszélni. Kicserélődött a fogyasztói termékek jelentős hányada hazairól külföldi eredetűre, még akkor is, ha a külföldi terméket belföldön állították elő. Igaz ez a legalapvetőbb élelmiszerektől a szórakoztató elektronikáig majdnem mindenre. Ez ugyanakkor visszahat a magyar termelőkre, akik lassan minden vonatkozásban kiszorulnak a hazai piacról. Mindezek következtében ki kell mondani: az infláció minden évben an nyi volt, amennyire beállították a mindenkori kormány tudtával, akaratával vagy passzív tudomásulvételével a globalizáció és a nemzetközi karvalytőke hazai helytartói. Tehát az infláció elleni, úgymond, küzdelem nem más, mint szemfényvesztés. Hogy valami j ót is mondjak: úgy tűnik, a jelenlegi kormány ezt az eddigi játékot nem tűri tovább, bár nem tudom, hogy ez mennyire tudatos. Természetesen a restrikció és a felelőtlen rablóprivatizáció következtében összeomlott magyar gazdaság teljesítménye zuhanórepülés t mutatott, ezt tudjuk, aminek következtében átmenetileg, de elég hosszú időre valóban csökkent a termelékenység is, de ezt a bérek és jövedelmek reálértékcsökkenése is követte. Ugyanakkor az
