Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 7 (70. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
2647 adót, környezetvédelmi adót. Mindezek mellett mintegy új adóként jeleníti meg - egyébként tévesen - a kamatad ót. Az új adók bevezetését azért sem támogatjuk, mert számottevő bevétel nélkül növeli az adóbürokráciát, mert feleslegesen növeli az inflációt, és legfőképpen azért nem támogatjuk, mert a jelenleg hatályos adó- és járulékrendszer végrehajtása úgy működik, hogy hozzávetőleg 350 milliárd forint a behajtható, de be nem szedett hátralék. Ilyen laza adómorál és ezt akarvaakaratlanul elősegítő adóbehajtás ismeretében álláspontunk szerint nem szabad újabb jövedelemelvonási eszközökkel irritálni a lakosságot és a gazdálkodókat. Inkább arra kell összpontosítani, hogy az európai normáknak megfelelő adórendszer jelenleginél hatékonyabb működtetése valósuljon meg. Az viszont politikai vakság, hogy több adó tervezett módosítása vagy bevezetése 2001re lett ütemezve. A választások előtt egy évvel lényegi adóintézkedéseket tenni nem szokás, legalábbis nem ésszerű. A kormányzati ciklus pénzügyi politikáját legkésőbb a jövő évben kell megalapozni, nem halasztható a további évekre. Az új adók csomagjából külön is ki kell eme lni a földadót. Frakciónk már számos esetben hangot adott ama álláspontjának, hogy a mezőgazdasági termelés jelenlegi alacsony jövedelmezőségi és támogatási szintje nem engedi meg, hogy akár egy forintot is elvonjunk ettől az ágazattól. Ezen a területen az újabb elvonás helyett inkább a támogatási rendszer európai normákhoz közelítő megoldását kell megtalálnunk. Hangsúlyozzuk: nem megalapozott az az álláspont, hogy az államháztartás egyensúlyát a meglevő eszközök módosításával, valamint új adók bevezetéséve l lehet csak biztosítani. Ez nem igaz, az egyensúlyt a kiadások már jelzett racionalizálásával és a lehetséges bevételek hatékony beszedésével kell biztosítani. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megbékéljünk a bankkonszolidációs százmilliárdok nyomtalan eltűnésével, a feketegazdaság alig háborgatott virulásával. Ez utóbbiak felszámolásához szükséges szabályozási és pénzügyi feltételeket a tisztelt Ház biztosította mind az APEH, mind a VPOP javára, és azt az irányelvek is kiemelt feladatként kezelik. Külö n megfontolás tárgyát kell hogy képezze a javaslatba vett kamatadó, amelynek alkalmazása megfelel az anyagi igazság követelményének. Ha ugyanis a munkajövedelem minden forintja adózik, akkor aligha védhető, hogy a tőkejövedelmek széles köre úgymond nullkul ccsal adózzék. A magunk részéről mindig is csak arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a tőkejövedelmek nem kifogásolható adóztatásánál olyan mértékű elvonást kell alkalmazni, amelyik nem veszélyezteti a megtakarítási hajlandóságot, a kamatszintet számottevően nem növeli, s ily módon inflatorikus hatása sem túlzott. Üdvözöljük az általános forgalmi adó normál kulcsának tervezett 20 százalékos megállapítását, és a bevételi összefüggések miatt elfogadhatónak tartjuk a 12 százalékos kedvezményes kulcs 14 százalékra történő emelését. Ellenben ha ennek az az ára, hogy az energiahordozók adója a jelenlegi 12 százalékról 20 százalékra növekszik, akkor úgy gondolom, hogy a legnehezebb körülmények között élők nevében szólva elleneznünk kell az energiatermékek ilyen draszt ikus mértékű adóemelését. Ismételten szóvá tesszük a helyi iparűzési adó 2001től történő központosítását, azaz helyi adó jellegétől való megfosztását azzal, hogy kötelezővé válna az adó kivetése. Elfogadhatatlan mindazon önkormányzatok esetében a szóban f orgó kötelező kivetés, ahol számottevő ipari, illetőleg szolgáltató tevékenység nincs; egyszerűen ésszerűtlen. A személyi jövedelemadó tervezett egyszerűsítése szükséges, azonban politikailag és egyben alkotmányossági okokból válhat kezelhetetlenné a jelen legi kedvezmények és mentességek átmenet nélküli megszüntetése. Különösen kritikus az őstermelőkre vonatkozó szabályok esetleges megszüntetése, hiszen alig két évvel ezelőtt még az utakon demonstráltak a termelők az említett kedvezmény bevezetéséért. Frakc iónk nem támogatja az őstermelőkre vonatkozó adószabályok megszüntetését. Ugyanakkor azt a módosítást támogatjuk, amely a kis és közepes jövedelműek esetében is megfelel a jövedelemarányos közteherviselés követelményének.