Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 5 (68. szám) - A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÁRTON ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
2546 konvergálnak ezek a szolgáltatások. Részben szakmailag, jogi értelemben, és lassan műszakilag is nehéz lesz szétválasztani, hogy mikor melyik területét érinti a szolgáltatás az adott megvalósult szolgáltatásnak. Éppen ezért váltott ki nagy vitát az előterjesztésnek ez a pontja, amely az új, kiépülő hálózatok fejlesztésében kívánt valamiféle korlátozást versenyszűkítő eljárással elhelyezni annak érdekében, hogy egy másik piacon, a három piac egyik én, a távközlési piacon majdan létrejövő versenynél a kábeltelevíziózási piacon megerősödő társaságok valóban piacképes szereplőként indulhassanak. Magyarán mondva, szeretnénk a távközlési piacot minél előbb liberalizálni, de ez a liberalizáció csak akkor érheti el szándékát, ha ezen a piacon az egymással versengeni képes szolgáltatók tudnak megjelenni. A jelenleg folyamatban lévő és hatályos koncessziós megállapodás, koncessziós szerződés és jogosítvány a nagyon is tőkeigényes távközlésfejlesztés érdekében olyan helyzeti előnyt ad a távközlés jelenlegi fejlesztésében részt vevők számára, amely valóban kérdésessé teszi, hogy a piacnyitáskor elérjüke azt a célt, hogy valódi verseny legyen. Márpedig ez fontos lenne, nemcsak azért, mert a verseny önmagában egy jó dolog, hanem azért, mert azt hiszem, valamennyien tudjuk és érzékeljük, hogy a távközlési, a hírközlési és az adatátviteli információcsere költségei a gazdaság egyre nagyobb költséghányadát teszik ki. Néhány évvel ezelőtt hallhattuk, hogy például az ol aszországi FIAT cég teljes költségvetésének közel egyharmadát teszi ki az ilyen jellegű költség. Tehát azt hiszem, hogy itt nagyon jelentős költségről van szó, és ebben a költséghányadban a néhány százalékos hatékonyság, a néhány százalékos javulás, az olc sóbb szolgáltatás igénybevétele jelentősen hat az iparra, és a gazdaság, sőt, a kulturális szféra egészére. Tehát ezért tartjuk fontosnak, hogy valódi verseny alakuljon ki. Ugyanakkor nem lenne helyes, ha a valódi távközlési verseny kialakulása érdekében e lfeledkeznénk arról - még egyszer mondom , hogy az egész hálózatfejlesztési piacon, a különböző szolgáltatási ágakban is szeretnénk egy versenyt. Valójában az én módosító indítványom azt a célt szolgálta volna, vagy azt a célt szeretné szolgálni, hogy kiv áltsa a kormányzatból azt, hogy elénk tárja az integrált távközlésihírközlési - vagy mondjuk így: hírközlésiinformatikai - politikát, amelyben egy közeljövőben meghozandó, az új fejlődési irányokat figyelembe vevő piacszabályozás mint jogszabály elemei, legfontosabb alapelvei már olvashatóak lennének. A kormányalakításkor az ígéret elhangzott arra, hogy legkésőbb az idén tavasszal ezt megismerhetjük. Azt gondolom, hogy jó lett volna, ha a tisztelt Ház találkozik ezzel a politikával, és abba illeszthetően tudja kezelni ezt a kérdést, a kábeles hálózatok létesítésének, és az azon való szolgáltatásnak a kérdését. Mégis úgy gondolom, hogy minden e tárgyban születendő, és lehetőleg egyre szélesebb vagy elég széles megegyezésen alapuló módosításnak van értelme, mert ez a piac annyira gyorsan változik, hogy indokolt, hogy valamilyen szabályozás kialakuljon. Sajnálattal érzékelem, hogy nem ismerhetjük meg azt a politikát, amelyet a kormányzat kíván követni a következő években ezen a területen, a tartalomszolgáltatá s és a hírközléspolitika területén. Éppen ezért a képviselőkre most az a feladat hárul, hogy a maguk elgondolásai alapján próbáljanak egyfajta szabályozást adni. A megcélzott szabályozások egyike, amelyet több képviselő aláírása fémjelez, tulajdonképpen h árom irányba mutat szabályozást. Az egyik, hogy a távközlési szervezetet legalább szervezet, tehát társaság formájában leválasztja a vezetékes műsorelosztást végző szervezetekről. A másik kérdéskör, hogy itt, a vezetékes műsorelosztási tevékenység területé n egy, a médiatörvényhez hasonló piaci szabályozást szeretne kialakítani. A harmadik, hogy a tisztességtelen piaci magatartást és a versenyszabályok jelentősebb betartását várja el az új piaci szereplőktől, illetve a régiektől egyaránt.