Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 16 (64. szám) - A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2144 Szerencsém volt - hadd mondjam el fél percben , mert Walter Brattainnal, egy feltalálóval, aki ezért Nobeldíjat kapott, később egy ütt tanítottam a Whitman Collegeban és egy közös szemináriumot tartottunk, ő adta a tudományfilozófiáját, én a gazdaságfilozófiát. Volt módom eléggé belelátni abba, hogy az ilyen nagy feltaláló tudósok és az intézmény - részünkre ez a lényeges , egy nagy vállalat, amely mögötte állt, ott történhetett meg ez az áttörő, nagy fejlődés. Ugyanakkor a Bellszisztéma az évtizedek során kicsit idejét múlta, úgy, hogy mások is feltaláltak dolgokat, az állam is rájött arra, hogy másoknak is lehetőséget adjon, és az újítók megjelenése nagynagy változásokat hozott, további változásokat ebben az iparágban. Ne tessék félreérteni, igen tisztelt képviselőtársaim, és nem szeretném, ha félreértenék, akik idefigyelnek a mi tanácskozásainkra, de az én figyelmeztetésem a monop olista túlzás ellen nem valami luddista kampány. Emlékszünk, amikor a XIX. század elején a textilmunkások, kistextilesek ÉszakAngliában összeverték, összetörték az új textilgépeket, mert azt hitték, hogy ez milyen sokat árt a társadalomnak. Nem valami ily en luddista magatartás mondatja velem a mondanivalóimat! (10.20) Még egy gondolatot hoznék ide, nevezetesen azt a specifikus témát, amit a miniszter úrtól is hallottunk, és képviselőtársaim is utaltak már rá: a vezetékes műsorelosztók szerepét és megjelené sét. Hogy ez kívánatos, hogy technológiailag lehetséges, hogy rákapcsolódjanak erre a szisztémára, az a kábel, amelyik ma már párhuzamosan többféle funkciót képes elvégezni, nagyon jó, ha ebbe belekerülnek a műsorelosztók - mert nyilván mit jelent ez megin t? Azt, hogy a költség kevesebb lesz, és a fogyasztó alacsonyabb áron jut hozzá ahhoz, amit megvenni kíván. Azt szeretném még elmondani - lehet, hogy Kovács Kálmán képviselőtársam nincsen itt, amikor ő azt mondta, hogy a konvergenciák korát éljük... Igen, éljük a konvergenciák korát, de én azt gondolom, hogy éljük a divergenciák optimalizálódásának a korát is - és ebben a törvényjavaslatban mind a kettő jelen van! Csak egyiket látni, azt hiszem, kevesebb volna, mint amire szükségünk van, hogy tisztán lássuk . Befejezéshez közeledve említeném még azt, hogy a perspektíva sürgősebbé teszi számunkra, hogy igenis cselekedjünk e törvényjavaslat tekintetében, és elvárjuk azt, amit a kormány ígér hosszabb távon. Gondoljunk csak a nagy áttörésekre a gazdaságtörténetbe n! Úgy szoktam mondani, hogy a XVIII. században a vetésforgó volt, a Norfolksystem, a XIX. században a gőzgép, a XX. században a tranzisztor és mindaz, amit mi most tárgyalunk, az információ százada és így tovább. Mit jelentett ez? Azt jelenti, hogy az em beri élet elvárása hosszabb lehet, jobb lehet, ha ezt jól csináljuk. Legeslegutolsó mostani megjegyzésem: annak következtében, ha ezt jól csináljuk, tehát olyan törvény hozódik, ami ezt az iparágat az optimális teljesítmény felé engedi haladni, akkor olyan dolgok történnek az országban, hogy a gazdasági növekedés még jobb lesz, még inkább megemelkedik, ami azt jelenti, az infláció csökkenhet, mert ez egy fontos portéka, szolgáltatás a fogyasztói kosárban; ha ennek az ára csökken, akkor más is csökken. Több munkaalkalom, versenyképesség, az Államkincstár jövedelme, szóval ilyen nagy gazdaságpolitikai perspektívában igen fontos témával foglalkozunk, noha úgy látszik, hogy ez csak egy viszonylagosan rövid törvénymódosítás. Ilyen gondolatokkal készülök, gondolom , készülünk a részletes vitára, és most a FideszMagyar Polgári Párt részéről is, de gondolom, az egész Országgyűlés részéről sokan vagyunk, akik várjuk ennek a törvénynek a megszavazását. Köszönöm, elnök úr. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Ors zággyűlés! Megkérdezem, kíváne még valaki szólni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Katona Kálmán miniszter urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra.