Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 15 (63. szám) - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
2104 A hozzászólásában arra utalt, hogy ez az egészségügyi törvény, melyet az előző kormány meghozott, egy rossz törvény, és ezért sürgőssé vált a módosítása. Másik kormán ypárti képviselőtársam arra utalt, hogy ennek a törvénynek és az előző kormány munkájának a legnagyobb vesztese az egészségügy szolgáltatásait igénybe vevő beteg és az ellátó maga is. Ebben a rövid két percben két reflexiót szeretnék tenni. Az egyik az, ho gy amennyiben ez a törvény rossz lett volna, ahogy képviselőtársaim elmondták, akkor ennek a törvényjavaslatnak az érdemi megváltoztatására kellett volna javaslatot tenni. Márpedig ha a képviselőtársaim elolvassák e törvénymódosító szöveg általános indoklá sát, ebben arra utaló jelzést sem találnak, hogy ez a törvény akár az alkalmazhatóságát, akár a törvény szövegét tekintve rossz lenne. Másrészt pedig e törvény 24 paragrafusában egyetlenegy olyan érdemi módosító indítvány sincs, amely a hatályban lévő egés zségügyi törvény tartalmi rosszaságát lenne hivatva kiküszöbölni. Mivel hozzászólásra is jelentkeztem, ezért ezt majd megindoklom. Most csak arra szerettem volna a képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy a politikai megnyilatkozások tartalmiszakmai indo klás nélkül elég kockázatosak, és ettől én megóvnám magunkat is az ellátottak és az ellátók érdekében. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kökény Mihály képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. DR. KÖKÉ NY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy ebéd után nincs közöttünk Mánya Kristóf képviselő úr, ugyanis amikor az előzményeket taglalta a hozzászólásában, akkor hivatkozott kulturális hagyományokra. És hivatkozott a rra, hogy ennek a ma hatályos törvénynek az a hibája, legalábbis az ő véleménye szerint, hogy felbontja az orvosbeteg viszony családiasságát, paternalizmusát. Úgy gondolom, hogy nem szerencsés ez a hivatkozás, ugyanis ez a törvény arról szól, hogy legyen valóban egy kiegyensúlyozott, a misztikum elemeitől megtisztított viszony orvos és beteg között, mint ahogy a legtöbb orvosbeteg kapcsolatban ez így van - vagy egyre inkább így van , és valóban a kiszolgáltatottabb helyzetben levő betegek élhessenek a jo gaikkal. Tisztelt képviselőtársaim, igen, ez valóban jelent anyagi terheket, jelent bizonyos adminisztrációs terheket, és csak szeretném emlékeztetni a Házat, hogy annak idején az előterjesztők ezzel számoltak, történtek ilyen típusú számítások, sőt előzet es költségvetési tervezés is. És pontosan azért, mert egyes betegjogi rendelkezéseknek a hatályba léptetése előkészületeket igényel, ezért halasztott hatálybalépésről is rendelkezett, illetve rendelkezik a hatályos törvény. Tehát azt gondolom, hogy Mánya K ristóf képviselő úr hozzászólása kapcsán a teljesség kedvéért ezt is szükséges volt itt elmondani. Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Tisztelt elnök úr, köszö nöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! A beterjesztett törvénymódosítás, mint azt indoklásában is elismeri, politikai indíttatású. Célja az, hogy az érvényben lévő egészségügyi törvények felülvizsgálatra kerüljenek. A jogalkot ásról szóló 1987. évi XI. törvény szabályozza a jogalkotással kapcsolatos állami feladatokat. A hivatkozott jogszabály 17. és 45. §aiban a jogszabályi rendelkezések egyértelműen megszabják azt a felelősségi rendszert, annak alanyait, terjedelmét, amelyet a jogalkotásra, a jogszabályelőkészítésre jogosított szerveknek követniük kell. A törvény szerint