Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 15 (63. szám) - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
2100 Összegezve az elmondottakat: módosító indítván yainkkal együtt a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra javasolja az előterjesztést, mivel a jelenleg hatályos egészségügyi törvény bizonyos részeit már megszületésekor is vitattuk, és érveinket a gyakorlat azóta igazolta. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormán ypártok és a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szólásra következik Erkel Tibor úr, a MIÉP képviselője, megadom a szót. ERKEL TIBOR (MIÉP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Ezen a héten került elém az a Népszaba dságcikk, amiből rövidesen idézni fogok, mindenekelőtt elnézést kérve a cikk írójától, mert csak az adatait használom, és mivel néha más kommentárokkal, mint ahogyan ő tette, nem adom közre a nevét. Az idézet: "Az 1990es évek vége felé a lakosság - termé szetesen Magyarország lakosságáról van szó - egészségi állapotát jellemző néhány negatív tény: világelsők vagyunk a férfiak végbélrákhalandóságában; európai elsők vagyunk a 3564 év közötti férfiak infarktushalálozásában, az egy főre eső tisztaszeszfogya sztásban, ami 11,7 liter/fő, a sikeresen végrehajtott öngyilkosságokban és sorolhatnám tovább. A népesség csökken, mert a halálozás magas, 38 ezer fő/év, és alacsony a születésszám, 100 élveszületésre 73 terhességmegszakítás jutott, és 1996ban a 3564 éve sek életesélye a húszas, harmincas éveknek megfelelő volt. A születéskor várható élettartam a férfiaknál 64,6 év, a nőknél 73,8 év, ami Németországban és Ausztriában - nem szeretném a felszólalásom idejét idézhető országok felsorolásával kitölteni, tehát a z említett két országban - tíz évvel több. Ezek a komor és nem is vitatandó adatok szintén végeláthatatlanok. Nem is csoda, hogy az utolsó bekezdés a megoldhatatlanságok kilátástalanságából felbukkanva imigyen összegez: Az állam nem tudott, az önkormányzat ok sem bírtak, az egészségügyi dolgozók - mint a legvégső elemei ennek az egységnek - biztosan nem tudnak megbirkózni a feladatokkal. A katasztrófa elkerülhetetlen, amelynek bekövetkeztekor lesz kire mutogatni. A legnagyobb vesztesek az egészségügyiek és a z egyre betegebb, de mind kevésbé ellátott »polgárok« lesznek" - az utolsó előtti szó, a polgárok, külön idézőjelben. Ebből tudtam meg, hogy a cikk éle nem az azonos újságoldalon egészségbiztosításunk jövőjéért aggódó, ám korábbi egészségügyi miniszterünk tevékenységét szeldeli, hanem a mai általános vitát készíti elő, nyesegetve a maradék optimizmust. Érdemes kézbe venni ezeket a cikkeket, mert így még a laikus is megérti, miért is ígért prioritást a hivatalba lépő kormány az egészségügynek, az oktatásnak, a kultúrának, egyszóval mindazoknak az ágazatoknak, amelyek a szocializmus éveiben és annak folytatásában az előző kormányzati ciklusban a maradványelvű költségvetés áldozataként vergődtek. Igen, a kormányprogram egészségügy fejezete számos vonatkozásban örvendetes reformterveket fogalmazott meg a magyar egészségügy helyreállítása, javítása érdekében. Ha csak az 1997re tízezerrel csökkentett gyógyító ágyak számára, s a döntés következményeire gondolok, nincs az a radikális, igazságosztó, rendteremtő kormá ny vagy miniszter, egészségügyi miniszter, akit ne biztattam volna még annál is többre, jóval többre, mint amit megígért. A cikkíróval szemben az én optimizmusom töretlen maradt. Töretlen, mert tudom, hogy ennek az igazságosztó, rendteremtő folyamatnak itt is, az egészségügyben is el kell kezdődnie, és csak a végén szabad befejeződnie. Ott, ahol a kormány, a munkáltató, az egészségügy, a szociális intézményrendszer és a legkisebb egység, az egyén belátja, hogy az egészséges embernél nincs nagyobb és kifizet ődőbb érték a nemzet és annak gazdasága számára. Erre tehát annyit kell áldozni, amennyibe kerül ennek az elérése. Gondolom, ezzel nem az egészségügyi miniszterhez, az Egészségügyi Minisztériumhoz, hanem a Pénzügyminisztériumhoz, illetve a kormányhoz kell majd fordulnom, de ezt meg fogjuk tenni minden alkalommal, amikor erre lehetőségünk nyílik.