Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 15 (63. szám) - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP):
2093 gyakorlatban, néhány pedig hiányos, sőt elmondható, hogy az új módosítás sem vett figyelembe minden hiányosságot. Tisztelt Ház! Mivel az ellenzék képviselői nem tartottá k időszerűnek a törvényjavaslat jelen tárgyalását, így engedjék meg, hogy egykét példával alátámasszam ennek szükségszerűségét. Olyan példákat választottam, amelyeket a magam 32 éves orvosi gyakorlatából levonva fontosnak tartok, és talán megvilágítja az egészet. Az egyik példa, amire az államtitkár asszony is hivatkozott, ez tényleg csaknem százezres nagyságrendben borzol fel kedélyeket a lakosság körében egy jó szándékú, de pontatlan törvény életbe léptetésével. A jó szándékot megtartva, a pontosítást sz ükségesnek tartva úgy gondolom, hogy erről én is szóljak. Az eredeti törvény előírja, hogy ismert beteg és ismert betegség esetén is - több más feltétel mellett - a kezelőorvos és a kórboncnok közös véleménye szükséges ahhoz, hogy a boncolást mellőzni lehe ssen. Ez a gyakorlatban megvalósíthatatlan, mivel vagy a kórboncnoknak kell esetenként akár 7080 kilométert utazni, vagy az elhunytat kell ugyanennyit szállítani, hogy a kórboncnok ránézéssel kialakíthassa véleményét. Ez tipikusan egy olyan törvény életbe lépését jelentette, amelyet a 2es és a 6os villamosban gondolkozva elláthatónak tartottak - egyszerűen elfelejtették, hogy kórboncnok a magyar valóságban vidéken sokszor 5060 kilométeres körzetben egyetlenegy van. Erre, azt hiszem, a részletes vitában ki lehet térni, de ezt a saját orvosi gyakorlatomból le tudom szűrni. Egy másik cikkely módosítása lehetőséget ad arra, hogy a mentés közben elhunyt betegnél a halál tényét a mentőtiszt is megállapíthassa. Ennek két okból nagyon nagy jelentősége van: az eg yik, hogy mikor hagyja abba az újraélesztési kísérletet a mentőtiszt, amikor orvos nincs jelen. Ezt nyilván a mentőtisztnek ott kell eldöntenie. De van egy másik kirívó példa: a mentősök szolgálati szabályzata előírja, hogy halottat mentőgépkocsiban nem le het szállítani. Mi történik ilyenkor? Valahol meg kell állni a legközelebbi településen, és megkezdődik a hajkurászás egy orvos után, akinek meg kell állapítania, hogy a beteg nyilvánvalóan halott - lehet, hogy már félórája , és ezek után intézkedhet a me ntős, hogy valamelyik legközelebbi halottasházba elhelyezhesse. Ez egy mindennapos történet, gyakorlat, tehát ezen módosítani kellett. Nagyon lényegesnek tartom, ami nem a gyógyító gyakorlattal áll összefüggésben, hanem inkább az egészségügy, az orvosok és a betegek védelmével. Itt a kórházi felügyelőtanácsokról én is szólnék. Én sem tartom helyesnek, hogy választhatóvá válik a felügyelőtanács. Az helyes, hogy minden egészségügyi intézetben működőképes tanácsot kellene megtartani, létrehozni, de egy másik h ibája az eredeti törvénynek, hogy nem gondoskodik arról, nem fektet elég súlyt arra, hogy a tanács tagjai szakmailag megfelelő emberek legyenek. Ezt ki kellett volna hangsúlyozni, mert nyilván az úgynevezett fogyasztók részéről is csak olyan ember képes a felügyelőtanácsban megfelelő munkát végezni, akinek megfelelő jogi, pénzügyi, közgazdasági, egészségügyi, munkajogi végzettsége van, így tudnak partnerei lenni a kórház vezetésének. De sokkal aggályosabbnak tartom az etikai bizottságok működésével kapcsola tos törvényjavaslatot, az eredetit és a mostanit is. Nem tér ki ugyanis egyik törvény és a javaslat sem arra, hogy az etikai bizottságok hogyan álljanak össze; gyakorlatilag kitér rá, de ezt nem tartom helyesnek. Itt a jogalkotó gondoskodik a szakmaiság me gvalósulásáról, de aggályosnak tartom, hogy tagjait az intézmény vezetése mazsolázhatja ki tetszése szerint. Mivel az etikai bizottság feladata részben az írott és íratlan törvények betartása és betartatása is, így egyszerűen nem biztosítható az intézmény vezetésének etikai szempontokból való elfogulatlan felügyelete sem. Viszont előremutatónak tartom a 11. § tervezetét olyan szempontból, hogy korlátozza, keretek közé tereli azoknak a ritka, kiemelkedő költségigényű eljárásoknak az igénybevételi lehetőségét , amelyeknek költségfedezetét a központi költségvetés biztosítja. Ez a módosítás megkísérli a
