Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 24 (58. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO-csatlakozása" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz):
1457 nemzedékem is ennek a "kizsákmányolásnak" volt a szenvedő alanya. A mai 40 éves korosztály számára Kalocsa, Kiskőrös, Szab adszállás, Jánoshalma - és sorolhatnám tovább a helyőrségeket - jelentették ezt a fajta "kizsákmányolást" - amelyet a jegyzőkönyv remélhetőleg idézőjelben rögzít , ahol is az úgynevezett előfelvételis állomány sorkatonai kiképzése folyt. Ekkor még a Varsó i Szerződés tagjai voltunk, és a Magyar Néphadseregben szolgáltunk - volt, aki ellenforradalminak nevezett ezred kötelékében. Ez a kiképzés azonban olyan sorkatonai szolgálat volt, amely alatt a szellem kizsákmányolására tett kísérletet a diktatúra. A legf ontosabb beosztás a politikai helyettesé vált, aki többnyire eredménytelen kísérletet tett az ideológiai megfelelőségünk kialakítására. De erre a sorkatonai szolgálatra, nemcsak a múló idő szépítő hatásaként mégis sokan úgy emlékezünk, mint a férfiasság, a felnőtté érés, a fizikai megmérettetés idejére; az akkori technikai színvonalnak megfelelő katonai ismeretek megszerzése is hasznos, de remélhetőleg nem használandó ismeretanyag számunkra. Olyan új értékekkel is megismerkedtünk, mint a szolidaritás, a tol erancia, és egyáltalában a közösség személyiségformáló erejével. A ma sorkatonája a rendszerváltás eredményeképpen minden ideológiaipolitikai befolyási törekvéstől védett, és ezt a védettséget törvényeink biztosítják. A Szabad Demokraták Szövetsége önmagá t liberális pártnak vallja, és lényegében ezen eszmeiség kizárólagos képviselőjének aposztrofálja magát, tehát ezt a kizárólagosságot, ha úgy tetszik, vindikálja magának. A FideszMagyar Polgári Párt is magáénak vallja a liberális értékeket. De ezek az ért ékek valószínűleg nem tejesen azonosak. A sorkatonai szolgálatot a szabadság megsértésének tekinteni ugyanis ezzel a felfogással nem egyeztethető össze. Mert el kell ismerni, hogy nincs abszolút szabadság, a szabadságjogokat szükséges korlátozni esetleg eg y nagyobb közösség - társadalom, haza, család - védelme érdekében. A mi felfogásunktól ez a fajta liberalizmus távol áll, mert mi nem tudjuk ebbe a körbe sorolni például a kábítószerek mindenki által való elérhetőségét. Nyilvánvaló, hogy ennek az összefügg ése csak az előtt nem ismert, aki a sorkatonai szolgálat tapasztalataival, a sorkatonai állomány jelenlegi helyzetével nem találkozott. Ez a fajta felfogás egyébként nem idegen a Szabad Demokraták Szövetségétől, hiszen korábbi kormányzati szerepvállalásukn ak mintegy folytatásaként is tekinthető. A Magyar Honvédségnek a rendszerváltás óta, illetve az elmúlt négy évben tett visszafejlesztésére irányuló törekvésekről ma már szakemberek is nyilatkoztak. De azért hadd utaljak konkrétumokra. Tízmilliárdokba kerül t a struktúra és az úgynevezett diszlokáció; konkrét csapatmozgásokat is tudnék említeni az önök számára. A tisztek kétharmadának elbocsátása az 1996. évi XLIII. törvény alapján szintén a honvédség egyfajta leszerelése vagy lefegyverzése volt. Az ötezer sz olgálati lakás elvesztése, a kiképzés feltételeinek nem kellő szintű biztosítása, a költségvetési juttatások reálértékben történő folyamatos leépítése, a vezérkar integrációjának az elmaradása mindmind olyan körülmény, amelyek összességében arra engednek következtetni, hogy a honvédelem érdekeit másként közelítik meg a kormányzó pártok, mint az ellenzék egyik legkisebb pártja. (13.10) Végezetül, ha találgatásaim végére érek, akkor mindenképpen hivatkozni kell arra, hogy remélhetőleg a vitanap kezdeményezői nek nem az volt a szándéka, hogy 2004ben és a későbbiekben esetleg arra hivatkozhassanak, hogy az általuk egyébként a jelenben nyilvánvalóan kivihetetlen megoldásra ők már 1999ben hivatkoztak, és hogy esetlegesen a jövőben, amikor ennek a feltételei való ban megérnek, és amikor a kormány a tervezett módon a hadsereg átszervezését végrehajtja, arra hivatkozhassanak, hogy ők ezen törekvést és igényt már 1999ben kinyilvánították. Végezetül egy veszély is látható ebben a politikai vitanapban. Ezeknek az ellen zéki véleményeknek a közkinccsé tétele azzal a veszéllyel is járhat, hogy a bevonulási, szolgálatteljesítési morál bizony sérülést szenvedhet. Nagyon bízom abban, hogy a kezdeményezők tisztában vannak azzal - azt nem feltételezem, hogy szándékukban állt , hogy a szándékon túli eredmény esetlegesen