Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 24 (58. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO-csatlakozása" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - IVÁNCSIK IMRE (MSZP):
1439 való áttérést csak hosszú távon, több lépcsőben, fokozatosan, több feltétel együttes teljesülése esetén lehet megvalósíta ni. Ehhez tovább kell javítani a Magyar Honvédség presztízsét, a katonai pálya megítélését a magyar társadalomban, meg kell reformálni a tartalékos rendszert, többletráfordításokat kell eszközölni a katonák élet, szolgálati és munkakörülményeire vonatkozó an. A ma tisztjei és tiszthelyettesei többségének azonban, úgy látom, jó esélye van arra, hogy részese legyen a magyar hadsereg felemelkedésének, s néhány év múlva ténylegesen érezze annak eredményeit is. A FideszMagyar Polgári Párt részéről - politikai f elelősségünket átérezve - minden támogatást megadunk ehhez. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Iváncsik Imre képviselő ú r, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Atyánszky György képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó. IVÁNCSIK IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, tisztelt elnök as szony. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr az ajánlásában úgy fogalmazott, hogy egyes SZDSZes képviselők kezdeményezésére tárgyaljuk a mai témát, illetve került sor erre a vitanapra. Az ő fogalmazásával szemben szeretnék köszönetet mondani Mécs Imre és Fodor Gábor képviselőtársaimnak azért, hogy mindannyiunk számára alkalmat nyújtottak e rendkívül fontos kérdés átgondolására és véleményünk tolmácsolására. Ha jól értettem a miniszter úr fogalmazását, még azt is mondta, hogy a vesztesek és a média számára hálás téma ennek a kérdésnek a felvetése. Nem igazán tartom illendőnek egy bevezetőben vesztesekről beszélni, amikor a szabaddemokraták képviselőit említjük. Azt hiszem, jó volna, ha minden felesleges politikai felhangot nélkülözne az a higgadt gondolkodás , amire ebben a nagyon fontos kérdésben szükség van. Ráadásul még azt is hozzáteszem: szó sincs arról, hogy ez csak a veszteseket és a médiát érdekelné, hiszen mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az önkéntes haderőre való áttérés kérdése ma igen sok ország ban napirenden van. Erre konkrét példák is elhangzottak több hozzászólásban. Tegyük hozzá, hogy nálunk, Magyarországon is körülbelül 10 éve folyik különböző intenzitású vita e kérdésről. A rendszerváltással egy időben felvetődött, hogy a hadkötelezettségre épülő sorozásos katonai rendszer helyett hivatásos önkéntes haderő kialakítása lenne célszerű. Több hozzászóló utalt arra is, hogy az elmúlt években, az előző két parlamenti ciklusban milyen, ebbe az irányba mutató lépések történtek. Azt is tapasztalhatju k, hogy a haderő átalakítására vonatkozó szándékok és elgondolások meglehetősen ellentmondásosak voltak az elmúlt időszakban. Szintén szeretnék vitatkozni azzal a megállapítással is, hogy azért került sor erre a kezdeményezésre, mert a közvélemény előtt ez valószínűleg nagyon népszerű. Nem hiszem, hogy itt népszerűséghajhászásról van szó, sőt kifejezetten azt hiszem, e kezdeményezés bátor lépés, s szükségszerű is, hogy ezzel a témával komolyan foglalkozzunk. Mégpedig azért tartom szükségesnek, mert az előz ő években is tapasztaltam, de a mai vitát hallgatva is világosan kiderült a számomra, hogy a témáról való gondolkodás vagy beszélgetés tele van bizonytalansággal és tudatlan magabiztossággal, egyszerre van jelen a szőnyeg alá söprés szándéka, a félrehallás , amire a legeklatánsabb példa a Varga képviselő úr által említett "legyene hadsereg, vagy ne legyen hadsereg?" kérdés. Ez, úgy tudom, nem szerepel a felvetésben, s nem szerepel a mai vita témájaként. Érdekesnek tartom az alkotmányra való hivatkozást is, hiszen természetes, hogy az alkotmány a mai állapotok szerint rögzíti mindazt, amit rögzítenie kell. Ez azonban nem akadályozhat meg bennünket a konstruktív gondolkodásban, és nem teszi lehetetlenné azt, hogy az ügyet nagyon sokoldalúan közelítsük meg, s h ogy azért ne tegyük félre az erről való gondolkodást, mert az alkotmány természetesen ma másképpen szabályozza ezt a kérdést.
